.png)
fandom: hannibal [2013]
kategória: fanfiction, regény (az oldalát ITT érhetitek el)
páros: hannibal lecter/audrey winter (oc)/frederick chilton
műfaj: dráma, krimi, thriller, angst, suspense, AU, horror.
besorolás: +16
idő és helyszín: 2013 október, baltimore.
fejezetleírás: Megismerkedünk Dr. Audrey Winterrel, Jack Crawford régi, jóbarátjával, akit bevonnak a chesapeake-i hasfelmetsző ügyébe, mint bűnügyi pszichológus. A fiatal lány Dr. Frederick Chilton kórházában kap álláslehetőséget, miközben segít elkapni a gyilkost.
figyelmeztetések: ‒‒
megjegyzések: Végre valahára meghoztam az első fejezetet, pár dolgot javítottam rajta, de úgy gondoltam meghagyom olyannak, mint amilyennek évekkel ezelőtt megírtam, ezért lehet picit másabbnak fog érződni, mint a mostani írásaim. :D Remélem, tetszeni fog nektek! ❤ És közben megsúgom: frissült a műhely.
playlist:
Kellemes olvasást kívánok! x
1. Fejezet: Lamb for Slaughter [Áldozati bárány]
Audrey Winter amióta csak az eszét tudta sosem szeretett hosszú kilométereket vezetni az autójával, főleg, ha olyan helyre ment, amit általában messziről elszokott kerülni, Baltimore városa pedig abba a kategóriába tartozott. Ő maga sem értette, hogy mit keresett még mindig a város irányába vezető úton, vagy éppen miért mondott igent Jack Crawford, különleges ügynök felkérésének, aki napokkal azelőtt fordult hozzá segítségért. Talán hajtotta őt is a kíváncsiság és az igazság a chesapeake-i hasfelmetszővel kapcsolatban, ami manapság sok környékbeli ember és nyomozó érdeklődését lekötötte. A gyilkos kegyetlensége a New Yorkiak figyelmét sem kerülte el, szinte mindennap hallotta Audrey a lakása melletti kávézóban a hasfelmetsző tetteit, s akaratlanul is, de őt is érdekelni kezdte az ügy. Amikor a régi ismerőse, Jack felhívta őt, hogy lenne-e kedve csatlakozni az ügyhöz, mert szükségük lenne egy remek bűnügyi pszichológusra, a lány azonnal rávágta az igent. Talán azért is, mert visszavágyott Baltimore-ba, annak ellenére, hogy korábban keserű szájízzel és rossz emlékekkel hagyta maga mögött a várost, no meg a munka is éppen jól jött neki. Azt követően pedig, hogy Jackkel beszéltek telefonon, Audrey minden egyes percét az interneten töltötte, hogy valamilyen lakást találjon magának Baltimore-ban, azonban egyáltalán nem volt az olyan könnyű, mint ahogy azt gondolta. Rengeteg olyan lakás volt, ami vagy túl drága, vagy éppen lerobbant állapotú volt. Végül pár napra rá szintén Jacknek köszönhetően talált egy kisebb apartmant a város jobb és békésebb környékén, így nyugodt szívvel töltötte a hátralévő napjait New Yorkban, amik jobbára pakolásból és különböző dokumentumok elintézéséből állt.
A 3 órás és 17 perces út viszonylag zökkenőmentesen és békésen telt el, néhol megállt a lány, hogy kávét vagy ennivalót vegyen magának, azonban még így is sikeresen odaért a megbeszélt időpontra és a megadott helyszínre, pedig nem siette el a dolgokat. Már szinte messziről kiszúrta Jack fekete kocsiját, ami mellett ő maga is állt zsebre tett kezekkel, fején szokásosan a fekete kalapja volt, ami egyedivé tette az idősebb ügynököt. Audrey akaratlanul is elmosolyodott, majd óvatosan Jack kocsija mögé leparkolt, azt követően pedig kikapcsolva a biztonsági övét megragadta a telefonját és kiszállt a kocsiból, amit abban a pillanatban le is zárt.
Fekete magassarkúja magabiztosan kopogott a szürke járdán, barna, vállig érő haját pedig ide-oda csapkodta a szél, aminek köszönhetően néhány tincsét a füle mögé kellett tűrnie, különben belelógtak volna a zöld szemeibe. Ajkait a már védjegyévé vált vörös rúzs borította, amitől még különlegesebbnek tűnt a fiatal lány. Amint Jack megpillantotta Audreyt, széles mosoly ült ki az arcára és széttárta a karját, hogy egy rövid, baráti ölelésbe részesítse. Mindketten teljes szívükből örültek a másiknak, régi barátság kötötte őket össze, ráadásul évekkel ezelőtt Jack sokat segített Audreynak, amikor amaz a quantico-i FBI Akadémián tanult egy évet ügynöknek, ám végül feladta és inkább bűnügyi pszichológusnak tanult tovább, a kapcsolatot viszont ugyanúgy tartották. A hosszas ölelésből Audrey vált ki először.
– Nézzenek oda, Audrey! Mennyit változtál az évek során – szólalt meg Jack, mire a lány halkan felnevetett.
– Hány éve is annak, hogy utoljára találkoztunk személyesen? Nyolc, esetleg kilenc? – kérdezte mosolyogva a lány. – Maga viszont semmit nem változott, Jack.
Most a férfin volt a sor, hogy felnevessen.
– Kedves és tapintatos vagy, mint mindig – mondta, kezével pedig szorított egyet a lány vállán.
– Bella hogy van? – érdeklődött Audrey a férfi felesége felől, Jack pedig hirtelen gondterheltnek tűnt.
Pár másodpercig néma csend telepedett közéjük, míg végül Jack úgy gondolta, megosztja az igazat Audreyval a feleségéről.
– Tüdőrákja van, negyedik stádium – mondta halkan és alig észrevehetően megtörölte a szeme sarkát, Jack. – Nincs túl jól.
Audrey nyelt egyet, torkát megköszörülte. Hirtelen nem tudta mit mondjon.
– Sajnálom, Jack – felelte halkan a bűnügyi pszichológus. – Ha bármi segítség kell, csak szólj, úgy is most egy darabig itt fogok Baltimore-ban lakni.
Az idősebb férfi csak bólintott egyet, aztán intett a fejével, hogy kövesse őt. Audrey egy utolsó, futólagos pillantást még vetett a hatalmas kőtáblára, ami az intézmény előtt helyezkedett el. Csak abban a pillanatban fogta fel, hogy hova is keveredett igazán.
BALTIMORE-I ÁLLAMI KÓRHÁZ
ELMEBETEG BŰNÖZŐK SZÁMÁRA
Egy mély levegővételt követően Audrey elszakította a tekintetét a kőtábláról és elindult az intézmény bejáratához, ahol Jack már türelmetlenül várakozott, fekete kalapját időközben levette, s két keze között pihentette. Apró, bátorító mosolyt küldött a lány felé, ugyanis látta rajta, hogy mennyire feszélyezve érezte magát. Ha őszinte akart volna lenni magával a férfi, nem lepődött meg Audrey viselkedésén, végtére is nem lehetett neki könnyű visszatérni Baltimore-ba azok után, ami korábban vele történt, ráadásul nagy szerepe volt annak az esetnek abban, hogy végül Audrey otthagyta a kiképző akadémiát, s inkább bűnügyi pszichológusnak ment. Akkor látták egymást utoljára, amikor a lány közölte vele az irodájában, hogy kilépett, Jack pedig nem próbálta meg lebeszélni a döntéséről, hiszen tisztában volt vele, miért határozott úgy.
– Készen állsz? – kérdezte Jack, egyik szemöldökét érdeklődve felvonta.
– Persze – bólintott Audrey. – Csak egy kicsit izgulok.
– Minden rendben lesz – felelte határozottan a férfi. – Tudnak róla, hogy jövünk.
A lány nem válaszolt, csak újból bólintott egyet, majd azt követően mindketten beléptek a hatalmas épületbe. Ahogy becsukódott az ajtó mögöttük, Audrey hirtelen úgy érezte, mintha egy gótikus, régies helyszínre került volna, ahol különböző korstílusú bútorok és szobrok helyezkedtek el. A falak fehérre voltak festve a legtöbb helyen, ám néhol akadt kivétel, a padló márványból volt, a mennyezetet pedig egy hatalmas elefántcsont színű kristálycsillár dobta fel, amitől Audreynak még inkább az volt a megérzése, hogy a tervezők kicsit túltolták a díszítést.
Hosszas merengéséből és nézelődéséből végül Jack rántotta ki, aki feléje nyújtott egy látogatói kártyát, amit a lány engedelmesen megragadott, majd a felsőjére tűzte azt. Egy utolsót még biccentettek a biztonsági őrnek, aztán elindultak egy hosszú folyosó felé, aminek a falai vajszínű téglából álltak, Audrey legnagyobb megdöbbenésére. Akárkié is volt a kórház, milliókat költött a felújítására. A falakról híres pszichológusok képei köszöntek vissza, egy-két helyen tájképek tűntek ki a tömegből, amik még különlegesebbé varázsolták az intézményt. Aztán hirtelen megszűntek a képek és egy hatalmas sötétbarna ajtó került Audrey látóterébe, ami előtt meg is álltak. Jack kopogtatott egyet, ahogy elhangzott a „Szabad!” szó, mindketten beléptek az irodába.
A bűnügyi pszichológus egy hatalmas helyiségben találta magát, ahol jobbára a türkizkék és a hófehér színek domináltak. Jobb oldalt egy hatalmas kandalló helyezkedett el, ami felett egy antik óra és kettő, különleges díszítésű tartó foglalt helyet. A falakon lógó képek mellett egy hosszú könyvespolc is megtalálható volt, amiken jobbára orvosi és pszichológiai könyvek sorakoztak, legalábbis Audrey megállapítása szerint. A másik könyves polc sem kerülte el a lány zöld szemeit, ami viszont már az igazgató üres széke mögött helyezkedett el. De hol van az igazgató?, gondolta magában a lány, amire másodperceken belül megkapta a választ, mihelyst Jack a hátára helyezte a kezét és óvatosan megmozdította őt, hogy szemtől szembe kerüljön a másik férfivel.
– Audrey, szeretném neked bemutatni az igazgató főorvost és pszichiátert, Doktor Frederick Chiltont – szólalt fel Jack, miután kezet rázott a másik férfivel. Audrey Winternek pedig ott, abban a pillanatban életében először a torkán akadt a szó.
Frederick Chilton ránézésre tipikusan az a fajta férfi volt, aki könnyen el tudta bűvölni az embereket, legfőképpen a nőket, megnyerő stílusával. Egy sötétkék öltönyt viselt, színben hozzáillő mellénnyel, nyakkendővel és egy fehér inget, amikről Audrey könnyedén megtudta állapítani, hogy milliós összegekbe kerülhettek. Szóval a drága dolgokat kedveli. Sötétbarna haja oldalra volt fésülve, smaragdzöld szemei pedig hipnotizálóan hatottak a fiatalabb lányra. Ahogy Audrey egyre áthatóbban analizálta a pszichiátert, azt a következtetést is le tudta vonni, hogy Frederick körülbelül a negyvenes évei elején járhatott, s ahhoz képest remekül nézett ki, testtartásából pedig sugárzott a büszkeség és az arrogancia. Nyilván ambíciózus ő is.
Mielőtt azonban a lány tovább gondolkodhatott volna a másikon, Frederick megszólalt, kellemes hangja pedig betöltötte az irodáját.
– Örülök, hogy megismerhetem magát – fogott kezet a lánnyal, aki közben megállapította, hogy a férfi legalább két fejjel magasabb volt nála, annak ellenére, hogy magassarkú volt rajta. – Ő lesz az új áldozati bárányunk? – fordult Jack felé a pszichiáter egy vigyorral az arcán.
– Remélhetőleg nem – szólalt meg Audrey először azóta, hogy beléptek az irodába.
– Miss Winter az új bűnügyi pszichológus – mosolygott Jack és a lányra pillantott, aki teljesen zavarban érezte magát. – A chesapeake-i hasfelmetsző ügyébe is bevontuk, úgy gondoltuk, ha maguk ketten összedolgoznak, akkor hamarabb el tudjuk kapni a gyilkost.
Chilton nem szólt egy szót sem, csak hümmögött egyet, majd intett a két vendégének, hogy foglaljanak helyet a vele szemben lévő fekete, bőr karosszékekben. Zöld szemeit egy pillanatra sem vette le a Jack mellett ülő fiatal lányról, aki az ügynök elmondása szerint bűnügyi pszichológus volt, mégis a férfi számára inkább úgy nézett ki Audrey, mint egy divatmagazin szerkesztője. Hazudott volna magának, ha azt mondta volna, hogy nem volt csinos a fiatal pszichológus, az ajkain lévő vérvörös rúzs ráadásul még inkább kiemelte a lány erős, ám bájos arcvonásait. Egy fekete ballonkabát volt még rajta, ami alól kilátszott a burgundi vörös blúza, amihez egy fekete szűkszárú nadrágot választott ugyanolyan színű magassarkúval, amely legalább tíz centis volt. Frederick nem értette, hogy a lány miért viselt olyan cipőt, amikor így is ránézésre magas termetű volt, ám ahhoz nem eléggé, hogy elkerülje az idősebb férfit, az a tény pedig megmosolyogtatta.
Miután Frederick is helyet foglalt a saját bőr karosszékében, két karját összefűzte, majd figyelmét végre a két vendégére irányította, akik várakozóan ültek egyhelyben.
– Feltételezem, maga lenne az a plusz ember, akit Jack bevett az ügybe? – fordult Audrey felé a férfi, közben pedig próbálta megemészteni a tényt, miszerint alkalmaznia kell a kórházában a lányt.
– Igen, remélem nem érzi magát feszélyezve egy nő által – válaszolta szemtelenül Audrey, tudva, hogy azzal a mondattal megsértheti Chilton egoját.
– Egyáltalán nem – mondta Frederick, hangja túlságosan kedvesen csengett.
Audrey összeszűkítette smaragdzöld szemeit, mielőtt azonban bármit is szólhatott volna, Jack vette át a szót.
– Higgye el, Doktor Chilton, Doktor Winter nagy segítség lesz nekünk és önnek is a kórházában, biztosra veszem, hogy van még itt hely számára, mint bűnügyi pszichológus. Ha jól hallottam, hárman is felmondtak magánál a közelmúltban.
Az utolsó mondat hatására a pszichiáter állkapcsa megfeszült, látszott rajta, hogy zavarta a téma, amit Jack felhozott.
– Hát persze – felelte végül Chilton. – Szívesen alkalmazom Winter kisasszonyt, főleg, ha annyira tehetséges, mint ahogy azt állítja, Jack.
Volt valami a férfi hangjában, ami nagyon nem tetszett a lánynak, ám ott, abban a pillanatban nem tudta volna megnevezni, mi volt az. Hirtelen már ő érezte feszélyezve magát, s a kezdeti magabiztossága Chiltonnal szemben, elmúlt. Meztelennek érezte magát, mintha a férfi átlátott volna rajta, s ki tudta volna őt ismerni. Pedig messze járt attól.
– Akkor ezt meg is beszéltük – szólalt fel Jack, mire Frederick lassan bólintott egyet. – A holnapi nap folyamán megkérek valakit, hogy juttassa el, Miss Winternek a chesapeake-i hasfelmetsző aktáját, hogy képben legyen mindennel.
– Felőlem rendben van – igazította meg a nyakkendőjét a pszichiáter, majd felállt a székből, példáját a másik kettő is követte.
– Köszönöm a lehetőséget – mondta Audrey, majd erőteljesen megszorította a férfi kinyújtott kezét és kihívóan a szemébe nézett, mire Frederick önelégülten elvigyorodott.
– Részemről a szerencse – felelte a kórház igazgatója halkan, arcáról egy percre sem tűnt el a vigyor.
– Köszönjük, hogy tudott minket fogadni – rázott kezet Jack szintén a másik férfivel és hálásan mosolygott.
Frederick bólintott egyet Jacknek, majd azt követően kivezette az irodájából a két vendégét, s végigkísérte őket a hosszú folyosón, ami egészen a bejáratig tartott, ahol Audrey és Jack leadták a látogatói kártyájukat, amiket belépéskor kaptak. A fiatal lány magában megjegyezte, hogy holnaptól már bizonyára személyzeti kártyát fog kapni, az a gondolat pedig jó érzéssel és elégedettséggel töltötte el. Talán megérte otthagyni New Yorkot. Oldalra pillantva látta, ahogy Jack elköszönt a biztonsági őrtől és Chiltontól is, majd azt követően elindult a kijárati ajtóhoz, Audrey pedig követte őt. Mihelyst kiléptek a friss levegőre és lementek a lépcsőn, az idősebb férfi arcára érdeklődés ült ki. Audrey rögtön tudta, hogy mit fog Jack kérdezni tőle.
– Mit gondolsz? – jött a várt kérdés a különleges ügynöktől, a lány pedig majdnem elvigyorodott.
– Chiltonról? – emelte fel az egyik szemöldökét, Audrey. Jack bólintott egyet. – Nála büszkébb és arrogánsabb emberrel még nem találkoztam.
Jack hümmögött egyet, szája széle enyhén felemelkedett, jelezve, nem sokon múlt, hogy elmosolyodjon a másik kijelentésén. Audrey mélyen beszívta a levegőt, majd pár másodperc múlva kifújta azt, kezével közben kivette a zsebéből a slusszkulcsot.
– Érdekes lesz vele együtt dolgozni – tette hozzá szárazon még a lány.
– Nem lesz gond – biztosította Jack a bűnügyi pszichológust, ám Audrey abban nem volt biztos, azonban inkább nem mondott semmit sem.
– Holnap majd megmondom, hogy túléltem-e az első napomat, vagy sem – mondta Jacknek, aki csak nevetve megingatta a fejét.
– Cím megvan? – utalt a különleges ügynök a lány új apartmanjára.
Audrey aprót bólintott és kinyitotta a fekete SUV ajtaját.
– Köszönök mindent, Jack.
– Sok szerencsét – mondta a másik, majd biccentett egyet, és egy integetést követően elment a kocsijához.
Mihelyst Jack fekete autója elgördült az övé mellett, és egyedül maradt a lány a kórház előtt, egy sóhajtás hagyta el az ajkait, majd azt követően beszállt ő is az autójába. Telefonját rögtön oldalra dobta az anyósülésre, ami egy halk puffanással landolt a bőrülésen, szemeit megdörzsölte, aztán egy utolsó pillantást vetett még a pszichiátriai intézetre, végül minden további nézelődés után elhajtott onnan, nem törődve az alakkal, aki az egyik nagyobb ablaknál állt, s a fiatal bűnügyi pszichológus távolodó fekete SUV-ját figyelte.
Az új apartmanhoz tartozó út mondhatni nem volt messze kórháztól, körülbelül fél órába telhetett Audreynak, mire elért a GPS-be beírt lakcímhez, ami Baltimore békésebb utcáihoz tartozott, állítások szerint. Azonban a fiatal lány, nem mert arra mérget venni, miután érdekesebbnél érdekesebb alakok mellett haladt el úton, mégis reménykedett benne, hogy semmi bántódása nem fog esni a Fort sugárúton. Autóját felvezette a kocsifelhajtóra, majd leállította a motort és kikapcsolta a biztonsági övét. Zöld szemeit az új lakására terelte, ami meglehetősen gyönyörűen festett az amúgy rideg Baltimore-i tájban. Maga a kétszintes épület fehér színben pompázott, modern, hatalmas ablakokkal volt díszítve, amiken a fekete színű redőny le volt engedve. A kert kissé lehangoló állapotban volt, Audrey leginkább a különböző virágokat hiányolta belőle, ám tudta, neki sincs sok szabadideje arra, hogy kertészkedjen, főleg, hogy még be sem rendezkedett.
Óvatos léptekkel haladt a kövekkel kirakott járdán, kezében szinte remegett a kulcscsomó, amit korábban Jacktől vett át. Aztán behelyezte a kulcsot a zárba és kinyitotta a mahagóni szürke bejárati ajtót, ami hangos csattanással ment neki a belső falnak. Ahogy belépett az apartmanba, Audrey rögtön beleszeretett a látványba, még annak ellenére is, hogy belül szintén inkább a szürke, fehér és fekete színek domináltak. Modern hatás birtokolta az egész helyiséget, a fekete fából készült csigalépcső teljesen feldobta a környezetet és a lány kedvét is. A konyha és a nappali ugyan közepes méretű volt, mégis Audrey teljesen megvolt velük elégedve. Egy utolsó pillantást követően a lány felszaladt a csigalépcsőn, hogy megnézze még a hálószobát és a fürdőt is, amik csakugyan elnyerték a bűnügyi pszichológus tetszését, így boldog mosollyal az arcán ment le a földszintre, hogy elkezdje bepakolni a cuccait a kocsijából. Kifelé menet a fogas alatti szekrényre dobta a kulcscsomót, majd ahogy kiért dúdolva az autóhoz felnyitotta annak csomagtartóját, amiben dobozok ezrei sorakoztak. A második dobozt rakta le a lába mellé, mikor fél füllel meghallotta az egyik szomszéd autójának a motorját. Vállig érő haját a háta mögé dobta, aztán a hang irányába fordult egy apróbb dobozzal a kezében.
Boldogsága pedig addig a pillanatig tartott, amíg meg nem pillantott a vele szemközti kocsifelhajtón egy piros autót, amiből pár másodperc múlva, főnöke, Doktor Frederick Chilton szállt ki. A két smaragdzöld tekintett találkozott, s egyszeriben Audrey Winter úgy érezte, annál rosszabb már nem is történhetett volna.
─── ･ ｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───
Magyarázatok, érdekességek:
- A "Lamb for Slaughter" elnevezést arra, használják aki akaratlanul kerül veszélyes vagy kellemetlen helyzetbe anélkül, hogy tudatában lenne a veszélynek.
- Ahogy leírtam a történet oldalán is: FBI ügynöknek hivatalosan 23 éves kortól lehet jelentkezni, de ezt én módosítottam a történetben a cselekmény miatt. Én 19-re írtam át, viszont továbbra is 20 hetes a képzés.
- Általában 10-12 év mire valaki bűnügyi pszichológus lesz (4 év alap+2 év mesteri+4/6 év doktori pszichológiánál), Audreynál én ezt szintén átmódosítottam a történet miatt. Nála gyorsított eljárás volt egyéb okokból, ami a történet előrehaladtával majd értelmet nyer. (Audrey 28 éves jelenleg, 19 évesen kezdte és hagyta ott a kiképzést.)
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése