Cytat

2024. augusztus 6., kedd

Wanted: Lina és a feketekávé, avagy hova lettem?

Nincsenek megjegyzések:
Sziasztok!

Tudom, tudom, borzalmasan eltűntem május óta, épp ezért lett végre időm arra is, hogy leüljek és megírjam nektek ezt a bejegyzést. Úgy éreztem, ezután a 2 hónap teljes káosz kihagyás után megérdemeltek egy gyors helyzetjelentést. 

Először is: Semmi sem úgy alakult, ahogy elterveztem, de ezt már ti is észrevehettétek, főleg mert semmi bejegyzés nem érkezett. Sajnálom, viszont elég sok minden történt velem ebben a két hónapban, részben ezek miatt se volt bejegyzés.. ráadásul elért ismét az írói válság, jelenleg ötlethiánnyal küzdök, hiába vannak tervezett, elkezdett történeteim, a lelkesedésem alább hagyott. Nem tudom meddig lesz ez így, de remélem minél hamarabb vége lesz. :(

Június: Készültünk az oviban az évzáróra és ballagásra, kirándulásra. Június 14-ig ezekkel voltam elfoglalva jobbára, utána pedig nyaralni voltunk, méghozzá Dubrovnikban 4 napot. 💖😌 Nekem ezzel egy álmom vált valóra, 2 éve tervezgettük párommal az utat, s idén végre összejött! Gondoltam rá, hogy majd írok róla egy beszámolót, tele képekkel, csak nem tudom érdekelne-e valakit, mivel nem kapcsolódik a blog témájához. Dubrovnik után lefoglalt még az utolsó 2 hét az oviból, aztán úgy volt, hogy Júliusban megműtenek, de elhalasztották a műtétemet, mert nagyon csúnyán megfáztam és köhögni kezdtem (egész évben nem voltam táppénzen, persze, hogy műtét előtt betegszek le). Így az is őszre csúszik. 

Július: A júliusi szabadságomat anyukámnál töltöttem Budapesten, több, mint 2 és fél hetet voltunk a sógornőmmel náluk. Családi programokat csináltunk, vagy elmentünk csak csajok csavarogni egyet a városba. Aztán egy hetet pihentem és nekem is megkezdődött a nyári óvodai ügyeletben a 2 hét munka, jelenleg az utolsó hetemet töltöm az oviba, aztán ismét szabadságon leszek, viszont ott is tele vagyok programokkal már.

Augusztus:  Ugyan jelenleg ezen a héten még dolgozok az oviban, utána két hétig szabadságon leszek, viszont nem tudom mennyire tudom aktivizálni magamat (megpróbálom), mert ahogy a páromnak is leállása lesz (Augusztus 17.-től), elterveztük, hogy ezt az egy hetet együtt fogjuk tölteni és szeretnénk még ide-oda utazni országon belül. Szóval.. meglátjuk mit tudok tenni a bloggal kapcsolatban. Mindenképpen szeretnék nektek hozni valamit, ha nem is novellát, de lehet elkezdem felrakni a Blood in the Water c. Hannibal fanficemet, még nem tudom, mert azt is félbehagytam (2-3 rész van vissza belőle). Ahogy időm engedni fogja, megpróbálok hozni nektek tartalmat!

Addig is kitartás mindenkinek és sok pihenést, kikapcsolódást kívánok még nektek a nyár utolsó heteire! 💖💗

x Lina. 

2024. május 30., csütörtök

Körforgás write tag #5

2 megjegyzés:


Sziasztok!
Végre-valahára időben tudom hozni a Körforgás write taget, ami részben annak is köszönhető, hogy szabadságon vagyok + délelőttös vagyok és tele voltam/vagyok a héten ihlettel. Több jó hírrel is tudok nektek szolgálni. Mint láthatjátok ismételten egy bloggal kapcsolatos montázst állítottam össze, mint az összes eddigi Körforgás write tag bejegyzésnél (szándékosan, ha valaki figyelte ezeket). Ez viszont egy picit különbözik a többitől. Éééééés, akkor most jöjjönek is a jó hírek! 
Először is frissült a műhely menüpont, amit itt tudtok megtekinteni, felkerült egy újabb novella/több részes ötlet Dramione párossal. Másodszorra pedig: a blogon többször is elhintettem már nektek, hogy dolgozok egy fanfictionön, ami a Hannibal sorozaton alapul. Ebben az egy hétben folyamatosan jöttek az ötletek, és a héten három fejezetet is megírtam a történethez (köztük az egyik kedvencemet). Jelenleg a nyolcadik fejezetet írom, de ez biztos, hogy a hétvégére fog csúszni, ugyanis a párom szabadnapos + holnap én egésznapozok az óvodában. Úgy döntöttem, hogy a májusi taghez egy Hannibal és Audrey montázst hozok nektek, mert én már teljesen bevagyok zsongva, hogy folytathassam ezt a történetet. :D 
Terveim szerint, ha 90%-ban kész lesz a történet, akkor még Július előtt elkezdem felrakni a Feketekávéra. :) Remélem, minden a terveim szerint fog haladni, ugyanis alig várom már, hogy megismerjétek a történetet és a főszereplőmet, Audreyt is! 💗

Jó olvasást kívánok a bejegyzéshez! x

2024. május 20., hétfő

Saját karakterek és roxforti házaik

2 megjegyzés:

Sziasztok!
Egy különlegesebb bejegyzéssel készültem most nektek, amit amolyan inspirációnak is szántam, főleg magamnak, hogy végre meginduljon nálam az írás. :D Nemigazán láttam ehhez hasonló bejegyzést magyar oldalakon, blogokon, így gyorsan készítettem egyet, aztán esetleg, akinek van kedve megcsinálni, az nyugodtan tegye! Meg is jelölhettek akár, kíváncsi lennék ti (főleg, akik HP rajongók) melyik házba osztanátok a saját karaktereiteket. 😊 Én magam egyébként Mardekáros vagyok. :D 

De, nem is húzom tovább a szót, jöjjenek a beosztások, hogy melyik karakteremet hova raktam, vagyis a Teszlek Süveg hova osztotta őket be. :D Kellemes olvasást kívánok hozzá mindenkinek, főleg a Harry Potter rajongóknak. 💚

2024. május 12., vasárnap

Körforgás write tag #3-4.

Nincsenek megjegyzések:

Sziasztok!
Mostanság eléggé megvagyok mindennel csúszva, ez a bloggal sincs másképp. Sajnos lefoglalnak az óvodai dolgaim (készültünk Anyák-napjára, különböző programok, és még csak most jön az évzáró, ballagás) és a magánéleti is, aztán amikor van szabadidőm, akkor olvasok, vagy kertészkedek. Jelenleg ihlethiánnyal is küzdök, de remélem hamarosan tudok nektek novellát vagy történetet hozni, viszont nem ígérek egyelőre semmit sem. Addig is meghoztam a Körforgás write tag lemaradt két hónapját (március, április), ezeket is egyberaktam, mint az előzőeket. 
Jó olvasást kívánok hozzá mindenkinek! ❤

2024. február 22., csütörtök

Körforgás write tag #1-2.

2 megjegyzés:

Sziasztok!
Ugyan most nem új novellát vagy történetet hoztam, de időközben Leah volt olyan kedves és kihívott egy tagre, amihez kedvet kaptam, így én is belevágok a Körforgás write tagbe, mint ahogy látom mostanság sokan mások. Ezúton is köszönöm szépen Leahnak, hogy gondolt rám! :D A kérdőív egyébként Emília ötlete, akit lentebb be is linkeltem nektek. 

Én most úgy döntöttem kivételesen egybe rakom a januárit és a februárit, ha már az utóbbi is időközben kijött, remélem senkinek nem probléma, így könnyebb nekem. :)

Ja és közben: frissült a "MŰHELY" menüpont, amit, ha gondoljátok, csekkoljatok meg! Kerültek fel új, folyamatban lévő irományok, amiket személy szerint még én is várok.

Jó olvasást kívánok ehhez a bejegyzéshez is mindenkinek! ❤

2023. november 2., csütörtök

Me and the Devil II.

10 megjegyzés:
ME AND THE DEVIL
II. RÉSZ
fandom: harry potter
páros: voldemort/hermione 
műfaj: thriller, horror
besorolás: +18
leírás: Hermione tovább ássa magát a sötét varázslatok világában, s észre sem veszi, hogy szépen, lassan, Voldemort felemészti őt, ő maga pedig megszállott lesz. A valóság és a képzelet határa elmosódik, s Hermione sem tudja eldönteni már, hogy mi is az, ami tényleg megtörténik vele. 
figyelmeztetések: mindfuck minden mennyiségben, ooc karakterek, AU, szereplő(k) halála, manipuláció, kínzás, durva nyelvezet, dark-themes, enyhe "erotikus" tartalom. 
egyéb megjegyzések: egy napos késéssel, de meghoztam nektek a második, egyben befejező részt, a korhatárat biztonság kedvéért átsoroltam, és készüljetek fel, mert bizony itt, semmi sem az, aminek látszik. 😉 kicsit hosszúra sikeredett, de remélem, nem fogtok a végén megutálni. 🙈
ajánlott zenék: 1 2 3 4
© Agata | WS
x x x x x x x.