We'll always have Madrid

WE'LL ALWAYS HAVE MADRID

fandom: pretty little liars 

páros: spencer/caleb

műfaj: általános, AU, romantikus (mondhatni)

besorolás: +12

leírás: Spencer mindig is azt mondogatta magának, hogy nem kedveli őt úgy, nem tetszik neki, de, akkor miért gondol rá egyfolytában? És miért kísérti őt a Madridban eltöltött nap?

figyelmeztetések: kivételesen nincsen, max enyhe smut a végénél, de nem is igazán mondanám annak, no meg Spencer folyamatos önmarcangolása (figyelmeztetésnek számít egyáltalán?)

egyéb megjegyzések: a novella a 6x10 után játszódik 2 évvel, és fél évvel az után, hogy Caleb és Spencer Madridban összefutottak.

ajánlott zenék: 1 2 3 4 5 (+ a sztoriban említett zene)

jó olvasást kívánok! x

MADRID ÖRÖKKÉ A MIÉNK LESZ

Spencer Hastings mostanában gyakran kapja magát azon, hogy különböző helyeken elmerül a gondolatai világában. Legutóbb az egyik metrószerelvényen beszélt magában és nézték őrültnek, most pedig egy taxi hátsó ülésén próbál dűlőre jutni magával kapcsolatban. Szemeivel az ablakon lassan lefolyó esőcseppeket nézi, miközben kezeit idegesen tördeli. Nem érti mi van vele, soha nem szokott ilyen lenni. Utoljára akkor nem tudott magán kiigazodni, amikor Toby iránt kezdett érzéseket táplálni, de az már nagyon rég volt. Azóta két év eltelt, ő pedig most Washingtonban van és a karrierjét építgeti. Minden más lett. 

A taxi hirtelen megáll, Spencer elszakítja a tekintetét az ablakról és előre néz. Piros a lámpa. Várakozik. Ő is, a taxis is. De nem egy dologra várnak. Ismételten gondolatok ezrei lepik el a fejét, s megdörzsöli fáradtan a szemeit. Tényleg, mire várakozik ő? Még maga, a nagy Spencer Hastings se tudja megfogalmazni. Most, évek óta először érzi magát bizonytalannak, ami nagy szó nála. Elindul a taxi, a sofőr belenéz a visszapillantó tükörbe, őt figyeli a tekintetével. Látja rajta, hogy valamin rágódik. 

– Minden rendben? – kérdezi a taxis.

Na, ez az a kérdés, amit Spencer nem akart hallani. Persze, hogy akkor pont felteszi.

– Igen – próbál mosolyogni a lány. – Csak elgondolkodtam. 

– Ó, értem. 

Spencer nem válaszol, nem akar. Mindketten érzik, tudják. Újból kitekint az autó ablakán, gondolatai ismételten más helyen járnak. Arra a napra gondol, amikor Madridban voltak és együtt nézték meg a napfelkeltét. Ajkaira akaratlanul is kiül egy mosoly, s Spencer tudja, hogy ez baj. Újból elmondja magában a szokásos mantráját, amit már hetek óta folyamatosan csinál, ha éppen rá gondol. Nem kedvelem őt úgy, nem tetszik nekem. Csak barátok. Caleb csak egy barát, semmi több, igaz?  Igaz?

A taxi hirtelen megáll, Spencer kifizeti az utat és szélsebesen távozik a kocsiból, mert nem akarja megválaszolni a saját kérdéseit.

***

Már megint azon kapja magát, hogy Calebet nézi. Egy elegáns étteremben vannak, a szokásos péntek esti, baráti találkozásukat tartják. Mert a barátok egy étterembe mennek és vörösbort iszogatnak, igaz? Micsoda hazugságban élnek, gondolja magában Spencer majd belekortyol a poharába. A vörösbor kellemesen bizsergeti az ízlelőbimbóit, már régen volt, hogy utoljára ilyen alkoholt ivott (amikor Madridban voltak Calebbel). A pincér lerakja eléjük a rendelt ételeiket, aztán magukra hagyja őket. Ketten vannak, meg a vörösboros poharak, ami már négy. Spencer hirtelen ráeszmél, hogy zavarba van, ugyanis csak akkor szokott felesleges dolgokat megszámolni. Most is így van. Kellemesen elbeszélgetnek mindenről, Spencer elmeséli neki milyen volt a napja, Caleb pedig szintén ugyanígy tesz. Remekül eltudnak szórakozni, élvezik egymás társaságát. 

Spencer tölt magának egy újabb adag vörösbort, majd felpillant. Találkozik a tekintetük, Caleb rámosolyog, míg a lány szótlanul nézi őt. Szinte már elemzi. Soha nem gondolta volna, hogy a legjobb barátnője volt barátja után fog sóvárogni. Tényleg, vajon mi lehet Hannával? Utoljára az egyik képmegosztó oldalon látott róla és Jordanről képet, amint az Eiffel-torony előtt pózolnak. Hanna tovább lépett, de vajon Caleb is? Spencer kétségbeesetten meg akarja kérdezni a férfitől, hogy még mindig szereti-e a lányt, de nem teszi. Soha nem teszi. 

Caleb váratlanul megtöri a csendet, felfigyel arra, hogy Spencer megállás nélkül őt nézi.

– Mi az, Spence? – jön az ártatlan kérdés, Caleb hangja lágy, kellemes. 

Azt akarom, hogy megcsókolj.

– Semmi – válaszolja végül, mert soha nem azt mondja ki, amit éppen gondol. – Éppen Madridon járt az eszem. 

Már megint Madrid. Spencer legszívesebben lefejelte volna az asztalt. Miért jár mindig az esze Madridon? De tényleg, miért? Nem akarja megválaszolni gondolataiban ezeket a kérdéseket, inkább egy nagyot kortyol az italából. Mintha az lenne a jó megoldás a problémáira.

– Sokszor gondolok én is Madridra – mereng el Caleb. – Szép időt töltöttünk ott. 

– Nyáron visszamehetnénk – mondja Spencer. – Aztán utána mondjuk elmehetnénk Veronába is. 

Persze, menjünk a szerelmesek városába, bravó Spencer, mondja magában a lány és most már kezd egyre jobban megijedni magától. No, meg az érzéseitől is. Caleb pár másodpercig néma tekintettel fürkészi a másikat, aztán kuncog egyet. Spencer megkönnyebbül.

– Verona szép hely – bólint egyetértően a férfi.

Egymásra mosolyognak és egymást nézik. Talán egy kicsit túl sokáig is néznek egymásra, hogy azt mondhassák ők csak barátok. 

Spencer kezében megáll a borospohár, ajkait megnyalja és közben azon gondolkodik, vajon milyen lehet Caleb csókja. És akkor jön a szokásos mantrája: Nem kedvelem őt úgy, nem tetszik nekem. 

De, amikor Caleb lába véletlenül megérinti az övét, s Spencer zavarában a fehér asztalterítőre önti a maradék vörösborát, akkor ott azért elgondolkodik, hogy talán hazudik saját magának. És mindenki másnak is (Calebnek). 

***

A kedvenc kávézójánál ül az egyik kinti asztalnál és azt várja, hogy a rendelt feketekávéja kihűljön. Jobb kezében a telefonja van, ahol éppen az egyik képmegosztó alkalmazás van megnyitva. Caleb profilját nézi és Spencer hirtelen úgy érzi magát, mint egy megszállott zaklató, pedig csak a férfi legutóbb feltöltött képe alatti kommenteket olvassa. Az ő hozzászólását keresi, ugyanis Hanna néhanapján egy-két megjegyzést otthagy Caleb képei alatt. De, csak azoknál, ahol nincsen Spencer bejelölve. Nyilván nem tetszik neki, hogy a legjobb barátnője sok időt tölt a volt barátjával, bár eddig még nem kapott Hannától üzenetet ezzel kapcsolatban. Spencer megfújja a kávéját, majd óvatosan a szájához emeli és aprót kortyol belőle, aztán leteszi a csészét. Még mindig úgy érzi nem tud kiigazodni magán, vagy csak nem akarja bevallani magának az érzéseit. Túlságosan makacs. 

Tovább marcangolná magát, azonban váratlanul egy ismerős hang szakítja meg a gondolatmenetét, Spencer pedig ijedten zárja le a telefonját. Mint, akit rajtakaptak valami illegális dolgon. 

– Hadd találjam ki, egy erős fekete Hastingsnek? – Mona jelenik meg a lány asztala előtt, hangja vidáman cseng. Túl vidáman.

Spencer egy erőltetett mosollyal az arcán pillant fel a másikra. 

– Mona – jelenti ki. – Micsoda kellemes meglepetés. 

– Én inkább jegeskávé párti vagyok – mondja tovább Mona, figyelmen kívül hagyva Spencer előző mondatát.

Persze, mert te magad is jeges és hideg vagy, akarná mondani a Hastings lány, de inkább lenyeli a mondandóját. Mona minden további kérdés nélkül helyet foglal Spencerrel szemben, aztán rendel magának egy közepes méretű jegeskávét és csokis brownie-t. A Hastings lány kelletlenül fűzi össze két karját maga előtt, s látszik rajta, hogy szívesebben lenne máshol. Monát ez nem érdekli.

– Hogy megy a tanulás? – kérdi Mona, mintha ez egy baráti csevej lenne.

– Miért nem térsz inkább a lényegre? – dönti oldalra a fejét, Spencer. – Hagyjuk ezt az egész körítést és áruld el, hogy mit akarsz, Mona. 

A feketehajú lány ártatlanul beleiszik a jegeskávéjába, majd utána válaszol.

– Nem is tudtam, hogy a használt cuccokat szereted, Spence.

Mona hangja olyan kellemesen és barátságosan cseng, hogy Spencer erős késztetést érez arra, hogy arcon csapja a lányt. De nem teszi, mert Spencer Hastings nem egy olyan lány. Mona ajkain egy féloldalas vigyor van. Mindketten tudják, mire értette a feketehajú lány a mondatot. Spencer kortyol egyet a kávéjából, majd nyugodt hangon megszólal.

– Nem tudom mire gondolsz – válaszolja. – Barátok vagyunk, Calebbel. Nem kedvelem őt úgy, nem tetszik nekem. 

– Ó, hát persze – feleli Mona. – Én is szeretnék olyan barátot, aki elvisz egy étterembe borozgatni. 

Spencer előre dől, szemeit összeszűkíti.

– Keress új hobbit magadnak, követni másokat már nem menő. 

Mona feláll, megragadja a csokis brownie-t és a jegeskávéját. 

– Nem követtelek, pont arra jártam és megláttalak titeket – mondja a lány. – Mellesleg, nem én vagyok az, aki mások profilját és képeit nézegeti. Legyen szép napod, Spencer.

Aztán otthagyja a másikat és sarkon fordul egy elégedett mosollyal az arcán. Spencer megforgatja a szemeit, s vesz egy mély levegőt. Utálja, amikor másnak van igaza és azt is utálja, ha nem ő jön ki nyertesként egy veszekedésből. Mondani szeretné magában a szokásos mantráját, de valamiért nem megy neki. Miért nem tudja mondani? 

Spencer megmasszírozza az orrnyergét, majd úgy dönt, rendel magának valami erősebbet egy feketekávénál. 

Vörösbort rendel. 

***

Spencer unott tekintettel nézi a tévé képernyőjét, miközben a kezében egy vörösboros pohár pihen. Mellette Caleb némán figyeli a közösen kiválasztott krimi filmet. Mindketten szeretik a bűnügyeket, ezért döntöttek egy olyan témájú filmnél. Előttük, az asztalon egy pizzás doboz hever és egy kibontott vörösbor, a közös kedvenc italuk. Spencer már túlságosan klisésnek érzi az egész helyzetet. Már megint elmereng és már megint Madridon jár az esze.

Iszik egy kortyot a poharából. 

Madridban vannak, ő az erkélyen áll, Caleb pedig vele szemben.

Iszik még egy kortyot.

Egy étteremben vannak, ahol spanyol zenére táncolnak. Caleb megforgatja, Spencer hangosan felnevet.

Újabb kortyot iszik.

A hotelszobában vannak, a háttérben Barns Courtney – Sinners zenéje szól. Spencer mezitláb táncol a márványpadlón. Forog, nevet, énekel. Felszabadultnak érzi magát. Caleb nevetve nézi őt. 

Még egyet kortyol a vörösborból, aztán hirtelen megszédül. Megüti az alkohol, szemeit lehunyja, majd elszámol tízig és újból kinyitja. Calebre pillant, aki mintha csak megérezné, hogy őt nézik, leveszi a tekintetét a tévéről és Spencerre irányítja. Összenéznek.

– Mi az? – kérdi Caleb.

Spencer megrázza a fejét.

– Elmegyek felbontok még egy üveggel, mindjárt jövök – mondja a lány.

Aztán minden további szó nélkül feláll és a konyhába sétál. Beérve a a helyiségbe, kinyitja az italos vitrint és kiemeli az egyik vörösboros üveget, amit ki is nyit. Azonnal megtölti a poharát és beleiszik az alkoholos italba. El akarja tompítani a gondolatait az alkohollal, nem akar többet arra gondolni, hogy mit érez Caleb iránt. Úgy érzi lassan az egész az őrületbe kergeti. Miért hazudnak még mindig egymásnak? 

Újabb adag bort tölt a poharába, lassan már azt gondolja magáról, hogy alkoholista lesz. Lehet már az is vagyok.

Halk lépteket hall, nem akar megfordulni, inkább továbbra is előre néz, de nem nyúl a pohárért. Aztán megérzi maga mögött a másikat. Caleb megáll mögötte. Újabb klisé.

Spencer úgy érzi mondania kell valamit. Bármit. 

– Mindjárt megyek vissza – mondja végül. Caleb lép egyet. Még közelebb van.

Nem mond semmit sem, hanem csak két karját átfonja Spencer dereka körül és magához húzza. A barnahajú lány reflexszerűen lehunyja a szemeit. Nem kedvelem őt úgy, nem tetszik nekem, ismétli el magában a szokásos mantráját, de amint megérzi Caleb ajkait a nyakán, a mantrája valahogy elfelejtődik és kellemetlenül állapítja meg, hogy igenis kedveli Calebet úgy és tetszik is neki a férfi. A jelek szerint pedig kölcsönös az érzés.

Caleb gyengéden, felfelé haladva végigcsókolja a lány nyakát, akinek az ajkait jól eső sóhajok hagyják el. Élvezi a kialakult helyzetet. Aztán a férfi eléri a lány ajkait és maga felé fordítja a fejét, ajkuk pedig összeér. Spencer nem ellenkezik, akarja. Nagyon is. Szüksége volt arra, hogy valaki őt is viszont akarja. Láthatóan meg is kapja. 

Spencer kezéből kicsúszik a megtöltött borospohár és a földön landol. Apró darabokban végzi, a vörösbor pedig lassan szétfolyik a járólapon. Egy percre sem veszik le egymásról kezeiket, Caleb egyre lejjebb viszi sajátját, Spencer pedig kellemesen felsóhajt. A kiömlött vörösbor lassan eléri a lány lábát. Már csak pár centi. Mindkettejük pólója a földön landol az üvegszilánkok mellett. Az óra hangosan kattog a háttérben, a tévé még mindig szól. De, ők ketten már máshol járnak. A fellegekben? Talán. 

A kiömlött vörösbor eléri Spencer talpát, pont akkor, amikor Caleb a lány alsóneműjébe csúsztatja az egyik kezét. Aztán megszűnik számukra a külvilág. Csak ők vannak, csak ők számítanak. Más senki. 

Mindig azt mondta magában, hogy nem kedveli őt úgy, nem tetszik neki. Pedig de, kedvelte őt. Nagyon is.

"Valaki egyszer azt mondta, hogy maradjak távol azoktól a dolgoktól, amik nem az enyémek.

De, tényleg a tiéd volt, hogy ha engem akart?"