N̶O̶ V̶A̶C̶A̶N̶C̶Y̶:̶ 2. Rész

N̶O̶ V̶A̶C̶A̶N̶C̶Y̶:̶
II. RÉSZ

fandom: harry potter

páros: hermione granger/tom denem minimálisan.

karakterek: hermione granger, tom denem, pansy parkinson, ginny weasley

műfaj: horror, supernatural, thriller, AU (alternatív univerzum)

besorolás: +18 

idő és helyszín: 2025. október 29, egy angol kisváros környéke

leírás: Egy viharos éjszaka, egy elhagyatottnak látszó útszéli motel, három fiatal nő és egy fiatal férfi. Mi baj lehetne? Hiszen úgy is csak egy éjszakára pihennek meg... Elvileg. 

részleírás: Hermionét és Pansyt nem hagyja nyugodni a titokzatos motel, így mindketten nyomozgatnak, a maguk módján. Közben Hermione kellemetlen álomban találja magát... ami nem is biztos, hogy csak a képzelet szüleménye.

figyelmeztetések: erőszakos és véres jelenetek, bloodkink, képzelgések, enyhe smut, rituálék, vallásos/mitológiai utalások.

megjegyzések: Meg is hoztam nektek a folytatást, amiben tovább olvashatjuk a lányok és Tom kalandjait. :D Hamarosan a végjátékhoz érünk, a rész végénél pár információmorzsát, magyarázatott találhattok ééééés! Egy újabb karakterposztert a történethez, mert annyira megihlettek 👀😝.

⬇️lejátszási lista: elérhető itt is.

Kellemes olvasást kívánok mindenkinek! ❤👻👻

II. RÉSZ

Hermione egész teste libabőrös volt, ami a helyiséget betöltő hidegnek volt köszönhető. Még mindig az ágyában feküdt, fejét oldalra fordította és szinte látta maga előtt, ahogy a szoba falai lélegeznek. A sötét tapéta alatt mintha valami mozgott volna, olyan volt, mintha halk suttogások szivárogtak volna ki a repedésekből. Egyedül feküdt az ágyban, a takaró nem volt már rajta és a ruhái sem. Zavartan emelte fel a fejét, ami olyan nehéznek bizonyult, mintha ólommal töltötték volna meg. Testét különböző rúnajelek borították, olyanok, amikkel addig csak könyvekben és filmekben találkozott. Vérrel kenték rá fel, tudta, mert az egész szobában érezhető volt a fémes illat. Liftezett a gyomra, ajkait halk nyögés hagyta el. A felette lévő lámpa párat villódzott, aztán végérvényesen kialudt, magára hagyva a lányt a sötétségben. Sírni akart, de nem jöttek a könnyei. Még nem. A szoba végében megmozdult egy alak, előre lépett, egészen addig, amíg az ágy széléhez nem ért. Fény töltötte hirtelen be a szobát, az ágy körül gyertyák lobbantak lángra, s Hermione félig-meddig kitudta venni a pentagram jellegzetes részeit a férfi mögött. 

‒ Tom Riddle – suttogta, ahogy szembenézett a szintén félmeztelen férfival.

Tom túlvilágian és gépiesen mozgott, egy pillanat alatt Hermionéra mászott, aki megbénulva feküdt az ágyon. Két kezét a lány feje mellé tette, úgy nézett le rá fekete szemeivel, amik abban a pillanatban vörösen izzottak fel, mintha csak lángrakaptak volna.

‒ Nem tudsz innen már elmenni, Hermione – felelte veszélyesen nyugodt hangon Tom. – Add nekem őket, add nekem a lelküket és te szabad leszel. 

Rögtön világos volt számára kikről beszélt.

‒ Hagyj békén – zihálta a barnahajú, s megpróbált felkelni, de Tom visszanyomta őt. Kezét a lány nyaka köré fonta, mintha csak láncot szeretett volna kreálni neki. 

‒ Ez a hely már benned van – suttogta, lehelete szinte csiklandozta Hermione ajkait. Fel se tűnt neki mikor hajolt ennyire közel hozzá. 

‒ Nem fogok senkit sem feláldozni! – köpte Hermione, miközben megpróbálta lefejteni a férfi kezét a nyakáról, de az szinte ólomként nehezedett rá. 

‒ Akkor itt maradsz – nevetett fel gúnyosan Tom. – És örökre az enyém leszel. 

Tom mindkettejüket ülőhelyzetbe rántotta fel, most már mindkét kezét Hermione nyakára szorította, s élvezettel nézte a másik kapálódzását. A vérrel felfestett rúnák fájdalmasan égetni kezdték bőrét, Hermione önkéntelenül is felszisszent. Szemei könnybe lábadtak – de nem csak a félelemtől, hanem attól is, hogy valahol legbelül, a lelke egy mélyén akarta azt. Mindent, amit Tom Riddle felkínált neki. Suttogás ütötte meg a fülét, Tom volt az, bár inkább úgy hangzott, mintha sziszegett volna. Hermione elméje egyre jobban elnehezedett, ahogy a férfi ajkai megtalálták az övét. Önkéntelenül nyitotta szét ajkait, hagyta, hogy Tom nyelve utat törjön magának. A testén lévő rúnákból szivárogni kezdett a vér, beborítva mindkettejüket. A férfi egy percre sem szakította meg bűnös csókjukat, úgy kente szét Hermione testén a szivárgó vért. Hófehér, vértől csillogó ujjai bársonyosan simogatták melleit, miközben a nyelvével gyengéden masszírozta a lányét, s vad táncba híva. Hermione hangosan belenyögött a csókba, szemei üvegesen meredtek Tomra, mint aki valami bűbáj alá került volna. Tom hátrébb hajolt és perzselő tekintettel nézte a másik vérrel borított testét, ami olyan volt, mint egy maszatos festővászon. A bézses árnyalat gyönyörűen keveredett a sötétvörössel, akárcsak egy frissen szétnyitott gránátalma, amely arra várt, hogy valaki belekóstoljon. Hirtelen azt akarta, hogy Tom végigcsókolja a testét, bűnbe akarta vinni önmagát azzal, hogy feláldozza testét. Minden előzmény nélkül kegyetlenül lesújtott. Puha ajkait végighúzta Hermione mellein, ahogy pedig egyre lejjebb haladt a nyelvét is bevetette a kínzásba. A lány ujjai önkéntelenül is belemarkoltak Tom éjfekete hajába, majd egy erőteljes mozdulattal letolta a férfi fejét a csiklójához és nőiességéhez. Felkínálta neki magát ezüsttálcán, a gonosz pedig sose kérdez, hanem elvesz. Mindketten tudták. Tom nyelve kínzó lassúsággal kóstolgatta és szívogatta őt, Hermione minden porcikáját átjárta az élvezet. Oly édes volt az a tiltott pillanat mindkettejük számára. Egyre gyorsabban és többször nyalt végig rajta, csiklója fájdalmasan duzzadt volt, ahogy Tom a szabad kezével erőteljesen kényeztette. Közel volt, nem kellett sok neki. A férfi oly lelkesen és mohón itta nedűjét, mintha csak az élete múlt volna rajta. Csak pár másodperc kellett volna és eléri, de aztán a szoba hirtelen megfordult. A mennyezet lett a padló, a két világ teljesen elcsúszott, és Hermione sikoltott – de nem hallatszott semmi. Csak Tom vérrel átitatott mosolya maradt, ahogy eltűnt a sötétségben, és a szoba újra csendes lett. 

Hermione zihálva ébredt fel, testét verejték borította be, ahogy kis híján majdnem lefordult az ágyról. A szoba levegője nehéz volt, mintha még mindig fogva tartotta volna őt. Teljesen kiizzadt a vastag takaró alatt, ami az intenzív álmának is köszönhető volt. Zavartan túrt bele amúgy is kócos hajába, s megpróbálta rendezni a szaggatott levegővételét. Mi a franc volt ez?! Arcán enyhe pír keletkezett, ahogy bevillantak neki a különböző álomképek. Bőre hirtelen libabőrös lett, de nem a hidegtől – hanem attól a baljós érzéstől, hogy valaki figyelte őt. Önkéntelenül járta át az érzés, nem tudta hova tenni a hirtelen változást. A szemközti faliórára tekintett, nem sokkal múlott 23 óra 28 perc. Egyáltalán nem akart az előbbi rémálmára gondolni, biztosra vette, hogy a hely váltotta ki belőle, no meg az, hogy elalvás előtt Tom Riddle-ről fantáziált. Egy tompa puffanás hallatszott odakintről. Felmordulva szállt ki az ágyból, majd rendezte el hullámos fürtjeit egy gyors copfba. Fel se tűnt neki, ahogy az ajtóhoz sétált, hogy a szoba egyik sarkában különböző viaszfoltok és krétanyomok voltak, olyannyira elvonták a figyelmét a kinti zajok. Hermione kipillantott, az eső továbbra is zuhogott, de a szél már elcsendesedett, csak kisebb dörgések morajlása hallatszott a fák mögül. Pár másodpercig hezitált, végül döntött. A szobaajtó pedig halkan csukódott be mögötte. 

Teljesen kihalt volt a motel, a neonlámpák sercegésén és a kinti zajokon kívül semmit nem lehetett hallani. Ahogy a veranda alatt elhaladt több szoba mellett is, furcsa érzés kerítette hatalmába ismét. Úgy érezte nincs egyedül, mintha valaki követné őt, de akárhányszor hátrafordult nem látott ott senkit sem, csak a jeges fuvallatot érezte. Ginny szobája a legutolsó volt, nem tudta megmondani miért, de úgy érezte oda kellett mennie. Talán az is közrejátszott, hogy nem igazán érdekelte Parkinson, főleg a korábbi megjegyzései után. Pár szoba volt csak hátra, amikor hirtelen megállt és fülelni kezdett. A mellette lévő szobából halk suttogások és sziszegések hallatszottak. Hermione az ajtóhoz tapasztotta a fülét, újabb hangfoszlányok ütötték meg fülét, tompa puffanásokkal kísérve. Beakart nyitni az ajtón, de az nem mozdult. Zárva volt, hiába tekerte jobbra-balra, nem mozdult. Frusztrált sóhaj hagyta el torkát, aztán megforgatta szemeit és tovább ment. Ginny szobája a legutolsó volt.  

H13 SZOBA

🐍

Kétszer kopogott aztán várt. Két karját összefűzte maga előtt, hogy felmelegítse magát. A kinti éjszaka még hidegebb lett a viharnak és a folyamatos esőzésnek köszönhetően. Hermione kifújta a levegőt és ismét kopogtatott, immáron türelmetlenebbül. 

‒ Ginny! – szólt hangosan, újabbat kopogtatott. – Én vagyok az, ’Mione. Nyisd ki!

Nem érkezett válasz, a barnahajú pedig úgy döntött inkább benyit. Egyáltalán nem az a látvány fogadta, mint amire számított. A motel szoba teljesen érintetlennek tűnt, az ágy bevolt vetve, s olyan volt, mintha évtizedek óta senki nem járt volna a 13-as szobában. Tudta, mert végighúzta a poros asztalon az ujját, több csíkot maga után hagyva. 

‒ Furcsa – suttogta maga elé, lehelete teljesen látszott a hidegtől. – Ginny! Itt vagy?

Miután Hermione ismét megbizonyosodott, hogy rajta kívül senki nem tartózkodott a szobában, kilépett onnan és újból ránézett az ajtóra, hátha rossz helyre nyitott be. De a motel nem tévedett, ahogy Hermione Granger sem.

H13 SZOBA

🐍

Visszaérve a motel elejébe, Hermione rögtön benyitott a recepcióhoz vezető ajtón, kabátjáról leverte az esőcseppeket. A helyiségben enyhe penész és valami fémes illat terjengett, aminek a kombinációja erősen bántotta az orrát. A hallban csak Tom Riddle volt, aki a pult mögött olvasott egy könyvet. Amint megpillantotta a barnahajú lányt, felnézett a könyvéből, arckifejezése megfejthetetlen volt, de próbált kíváncsinak hangozni.

‒ Minden rendben, Miss Granger? – kérdezte Tom, hangja bársonyos volt. 

Habozott a válaszadással, egyik lábáról a másikra állt.

‒ A barátnőm nem válaszol. Többször kopogtam, de nem jött válasz. 

Tom lassan becsukta a könyvét, két lábát leemelte a pultról.

‒ Lehet, hogy bement a városba, nincs innen annyira messze – vonta meg a vállát. – Van egy állandó patika nyitva, hátha szüksége volt rá.

‒ Ebben az időben? – nevetett fel fájdalmasan Hermione. – Nem gondolnám.

‒ Vannak emberek, akiket nem zavar egy kis vihar – döntötte oldalra a fejét, ajkaira egy félmosolyt varázsolt.

Hermione alaposan szemügyre vette a férfit. Fekete pulóvere tökéletesen száraz volt, csakúgy, mint a haja. Semmi jel nem utalt arra, hogy kint járt volna. De az ujján valami sötét folt volt – halványan, de ott volt. Közelebb lépett a pulthoz.

‒ Mit olvasol? – kérdezte váratlanul, s megpróbálta elolvasni a könyv címét, amit végül Tom felmutatott számára.

‒ Bűn és bűnhődés. Dosztojevszkij. 

Ugrott egyet a gyomra.

‒ Kedveled a történeteket a gyilkosságról?

‒ Inkább az erkölcsi dilemmákat – mosolya egy percig sem halványult.

Mielőtt a lány válaszolhatott volna, tekintete akaratlanul is Tom mögé vándorolt, pontosabban a polcra, ahol a kulcsok lógtak. A 13-as szoba kulcsa nem volt ott, Ginny nem adta neki le, amikor elment a városba. Hermione gyomra újabbat bukfencezett, nyelt egyet, majd alaposan átgondolta mondanivalóját. 

‒ Azt mondtad elment a városba – felelte lassú óvatossággal. – De a kulcsát nem adta le.

A Tom ajkán lévő mosoly megremegett, lerakta a könyvet a pultra, aztán felemelkedett.

‒ Lehet, hogy elfelejtette – vonta meg ismét a vállát. – Nem mindenkinek van eszébe, ezért is vannak pótkulcsaim. 

‒ Ki van a Ginnyhez közeli egyik szobában? – kérdezte hirtelen Hermione, amikor eszébe jutottak a hangok. – Nem tudom hányas szoba, de zajokat hallottam bentről. 

‒ 66-os szoba, Hepzibah Smith, egy idős asszony, gyakori vendégem, ha Roxmortsba utazik. 

Hermione fájdalmasan felakart nevetni, szinte biztos volt benne, hogy a férfinek mindenre volt valami válasza. Már éppen szólásra nyitotta a száját, amikor észrevett valamit a sarokban lévő szemetesben. Véres papírok voltak. A lány pulzusa felgyorsult, tekintete automatikusan rásiklott Tom kezére, ami tiszta volt, de olyan volt, mintha nemrég mosta volna meg őket, bőre felülete száraznak látszott. Érezte a fertőtlenítő és a szappan illatát a levegőben. Vagy csak beképzelte? Már nem volt benne biztos. Valami megmozdult benne, a veszélyt jelző harangok elkezdtek kongani ismételten.

‒ Tudod, Tom – kezdte a lány. – Nagyon jól tudsz válaszolni olyan kérdésekre, amelyekre mások nem tudnának hirtelen reagálni.  

Riddle tekintete találkozott az övével. Hermione látta, egy pillanatra lehullott arcáról a maszk, amit alaposan felépített magának. De csak egy pillanat erejéig, utána ismét felvette az udvarias recepciós kifejezést. Valami hideg és ősi vibrált a levegőben.

‒ Sok dologban vagyok jó – mondta halkan Tom, ahogy lassan megkerülte a pultot. Kezével végig simított a tetején, a vendégkönyv szélét félig érintette csak meg.

Hermione követte tekintetével a mozdulatot, szemei pedig döbbenten kerekedtek ki az egyik legutolsó bejegyzés láttán. 

„Ne maradj itt éjjelre.

–– R. A. B., 1985. október 29.”

Nyelt egyet, a levegőt egyre szaporábban kezdte el venni, ahogy hátrébb lépkedett. A tény, hogy napra pontosan ugyanaz a dátum volt teljesen megrémisztette. 

Ez nem a valóság, ez nem lehet igaz. Feloldotta a telefonját, a dátum ott virított csúfosan:

2025. október 29, 23 óra 55 perc. 

Nem volt térerő, tudta, mert leellenőrizte. Egyedül volt.

Vele.

Tom megállt előtte zsebre tett kézzel.

‒ Feszült vagy, Hermione – felelte, hangja szórakozottan csengett. – Nem hibáztatlak, a vihar általában ezt váltja ki az emberekből.

Te váltod ki, akarta válaszolni, de nem bírt megszólalni. Barna íriszei még mindig Tomot figyelték, készen állva arra, ha megkellene védenie önmagát. Orrát ismét megcsapta a keserű dohányfüst, amihez a dohos falak illata is hozzátársult, ám volt ott más is – fémes, erőteljes illat. Mint a vér. 

‒ Nem kell tőled félnem – mormolta a férfi. – Nem vagyok az ellenséged.

Tom az egyik kezét kivéve a zsebéből előrenyúlt és egy nedves hajtincset söpört le Hermione arcáról. Az érintés gyengéd volt, szinte már szeretetteljes. Hermione minden porcikája megremegett eléggé ahhoz, hogy a férfi észrevette. 

‒ Nagyon jó megfigyelő vagy, Hermione – folytatta tovább, szemei élesen megvillantak a félhomályban. – A legtöbb ember nem lát engem igazán annak, aki vagyok. 

‒ Én teljesen rendben látlak.

‒ Igazán? – vigyorgott a férfi. – Vagy csak azt látod, amiben hinni akarsz?

Hermione hátrébb lépett, szépen lassan kezdett világossá válni számára minden.

‒ Mindig az igazat akarom.

Tom hidegen felnevetett, a borzongás érzése uralmába kerítette a lányt.

‒ Már tudod az igazat – suttogta a másik. – Csak még magadnak sem ismerted be.

Elfordult, mintha teret engedett volna neki és lehetőséget a menekülésre. Ám a baj már így is megtörtént, a levegőt körbelengték a mérgező és baljós gondolatok. Hermione a nála jóval magasabb férfire emelte tekintetét, gondolatai száguldoztak. Tom nem mozdult, várta, hogy mit fog lépni. 

Ki kellett jutnia onnan.

Most azonnal.

Hermione minden további nélkül rohant ki az ajtón. 

Pansy egy percre sem tudta lehunyni a szemét. Az egész Horcrux motel nyugtalanította őt, arról nem is beszélve, hogy akárhányszor becsukta a szemét, maga előtt látta a legrosszabb rémálmait. Ha valaki megkérdezte volna, hogy hitt-e a szellemekben, a feketehajú habozás nélkül vágta volna rá, hogy nem. Ám ott, abban a pillanatban teljesen elbizonytalanodott azon a gondolatmeneten. Volt valami túlvilági az egész helyben, amit egyikük sem tudott hova tenni. Látta Granger arcán is a bizonytalanságot, amikor megálltak szobát kérni, de nem vett róla tudomást. 

Milyen kár volt.

Mobiltelefonja percről percre egyre nehezebben vette a térerőt, ami rohadtul bosszantotta a lányt. Nyilvánvaló volt, hogy a vihar miatt volt az egész. Fintorogva pillantott fel a telefonjából, s keserűen állapította meg, hogy hiába tekerte fel a fűtést, egyáltalán nem lett melegebb a szobában. A dohos, poros szag ott is érezhető volt, nemcsak a lobbiban, ahová pár perc erejéig bement Granger után. Kicsin múlott csak, hogy nem ragadta meg a lány hullámos tincseit és vonszolta ki a helyiségből, amikor meglátta, hogy a recepcióssal – no meg valószínűleg, - a tulajjal flörtölgetett jóízűen, amíg ők kint fagyoskodtak Ginnyvel. Valamiért zavarta őt, ellenben a vöröshajú barátnőjükkel, aki örült a másiknak. 

Zavarta, mert ki nem állhatta Grangert.

Zavarta, mert Granger sose szokott szóba állni más pasikkal, Ronon és Harryn kívül.

Zavarta, mert Granger túl jól szórakozott.

És zavarta, mert nem ő volt az, akivel a magas és jóképű férfi beszélgetett. 

Aztán a szemébe nézett a másiknak, s hirtelen már nem zavarta őt. Valami nem stimmelt a tulajdonossal, így hát Pansy úgy határozott, egész éjjel inkább fent marad, mintsem gyilkosság áldozatává váljon. Túl sok true crime-ot nézel, Pans, gondolta magában, ahogy újabbat görgetett a következő cikken. 

23 óra 22 perc volt, amikor elhatározta magát, hogy utánanéz a Horcrux Motelnek és a tulajdonosának, de semmit nem talált. Egyetlen cikket vagy archívumot sem. 

23 óra 26 perc volt, amikor beakart írni a csoportbeszélgetésbe, hogy menjenek inkább tovább, de inkább nem tette. 

23 óra 27 perc volt, amikor meglibbent az ablakán lévő függöny és egy jeges fuvallat söpört végig a szobáján. Pansy már nem volt abban biztos, hogy nem léteztek szellemek. Sikoltás hallatszott, de betudta a képzelete játékának.

23 óra 35 perc volt, amikor talált egy cikket a Roxmorts nevezetű kisvárosról. Átböngészte az archív felvételeket és beszkennelt újságcikkeket, aztán megakadt a szeme egy családon, akik arcvonásai kísértetiesen hasonlítottak a recepcióséra. 

„RIDDLE CSALÁD BOTRÁNYA: 

VÉRFERTŐZÉS A KISVÁROSBAN?”

És végül 23 óra 40 perc volt, amikor újból rákeresett a Horcrux Motelre egy nagyobb adatbázisban, de nem talált semmit sem. Mintha a motelről szándékosan nem cikkeztek volna. Abban a pillanatban pedig teljesen elment a térerő a lány mobilján. Pansy cifra káromkodások közepette próbálta többször is frissíteni az oldalt, ám nem sikerült neki. Ajkát egy halk morgás hagyta el, majd az ágy végébe dobta telefonját. Teljesen kiszolgáltatott volt, úgy érezte segítség nélkül maradt, ha netán bajba került volna. Miért gondolsz ilyenre?, korholta le önmagát, ahogy leszállt az ágy tetejéről. Fel-alá kezdett el járkálni a szobában, fekete bakancsa alatt fájdalmasan nyikorogtak minden egyes lépésénél a régi fadeszkák. 

Gondolatai száz fele cikáztak, s próbálta összetenni a képet a fejében arról, amit megtudott a helyi kisvárosról és az egyik családról, akik valamiért nyugtalanságot váltottak ki belőle. Nem tudta őket hova tenni, ismerősnek néztek ki, de szinte biztosra vette, hogy az 1980-as cikk óta már rég nem voltak életben azok, akikről szólt az újságcikk, ugyanis mielőtt elment volna a térerő, pár név mellett kereszt volt rajzolva. Sóhajtott, aztán a legközelebbi fekete bőrkanapé felé vette az irányt, ám hirtelen hasra vágódott. Fájdalmasan szisszent fel és fordult hátra, hogy megnézze miben botlott meg, amikor megpillantotta az egyik kiálló deszkát. Olyan volt, mintha már többször feszegették volna. Pansy összeráncolta a homlokát és közelebb csúszott hozzá. Körmeit beakasztotta a kiálló fadeszkába, ami pár másodperc alatt megadta magát és hangos puffanással vágódott hátrébb. Egy fekete, bőrkötésű könyv tárult a lány szemei elé, rajta aranyozott betűkkel egy név állt.

TOM MARVOLO RIDDLE.

Pansy élesen szívta be a levegőt, s hirtelen megvilágosodott honnan is volt neki ismerős a Roxmorts-i család. Hangos ajtócsapódás hallatszott és egy sikoltás. Gondolkodás nélkül ugrott fel a feketehajú lány és rohant az ajtóhoz, ám az nem nyílt ki. Zihálva tekerte, rángatta a szoba kilincsét Pansy, de az nem mozdult. Hiába rugdosta, ütötte az ajtót, nem tudott onnan kijutni. 

Bevolt zárva a szobába. 

Egyedül. 

─── ･ ｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───

PANSY PARKINSON.

─── ･ ｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───

Magyarázatok, érdekességek:

1. Hepzibah Smith egy Harry Potter karakter, akit Tom Denem ölt meg a könyvekben, hogy megszerezze Hugrabug kelyhét és Mardekár medálját. Hmm, vajon ebben a történetben mi lett vele? :)))) 

2. Pansyt imádom. #pansmionerules

3. Random Dosztojevszkij ami annyira nem is random, mert szerintem Tom kedvelné a könyveit. 

4. Tudom-tudom, a smut az elején teljesen értelmetlen, de ahogy elkezdtem írni a csókjukat, tovább sodródtam egy kicsit.... más irányba. xD