Just a thought

JUST A THOUGHT

fandom: you 

páros: love/joe

műfaj: általános, nagyon AU, ficlet és talán egy pici angst

besorolás: +12

leírás: vajon mikre képes egy bizonytalan nő, ha egyedül van a gondolataival? vagy talán még sincs egyedül? hiszen mindig van vele valaki... no, de mi az? 
figyelmeztetések: szereplő(k) halála, ooc!Joe és ooc!Love

egyéb megjegyzések: imádom ezt a sorozatot, főleg a főszereplő párost, így hát ofc, hogy megihlettek egy rövidke ficlet erejéig (no meg mostanság megint túl sok thrillert olvastam). igazából ennek nincs se eleje, se vége.. amolyan hirtelen jött ötlet egy tiktok videó után.. :) Love-t szerintem nem kell bemutatnom, ha a féltékenység egy személy lenne, biztos, hogy ő lenne az. :D na, hát így jött az ötlet részben. 

ajánlott zenék: 1 2 3 4

jó olvasást kívánok mindenkinek! ✨

Nézi őt, a másik ebből mit sem vesz észre, túlságosan leköti más a figyelmét, ami nem is baj. Elnéz, aztán megint ránéz. Hosszan, elgondolkodva, aztán összeszűkíti a szemét. Hirtelen a másik ráemeli a tekintetét, a kék és barna szempár összetalálkozik. Szinte már egybeolvadnak, pupilláik még jobban kitágulnak. Felvonja a szemöldökét a másik, ő azonban nem reagál rá, csak újból elpillant. Elgondolkodik, hogy vajon mikor kezdődött, hogy azon mereng hányféleképpen és miként tudja megölni a férjét. Sokszor játszik el a gondolattal, főleg, amikor rátör a féltékenység. Képes lenne rá? Van benne annyi erő, hogy véghez tudná vinni? Mekkora adrenalin löket kellene hozzá? Nyilván sok, legalábbis ő erre a következtetésre jut mindig, amikor ezen mereng. Nem mondaná, hogy tervezgeti, csak fantáziál róla, végtére is, az nem számít bűnnek, igaz? Legalábbis abban a pillanatban szeretné azt hinni, hogy ez csak egy ártatlan, kósza gondolat. De sose volt az. Megvillan a telefonján a kijelző, ő pedig ránéz. A lány pedig a férfire, aki nem törődve oldalra hajítja a telefonját. 

Olyan egyszerű volna pedig, csak oda kellene mennie mögé, halkan, szinte lopakodva, aztán teljes erőből meg kellene lendítenie a karját, minél többször, hogy biztosra menjen. Legalábbis ő ezt gondolja. Elmosolyodik, túlságosan unalmasnak és egyszerűnek gondolja ezt a lehetőséget. 

Rámosolyog a férfi, olyan őszintén, tisztán. Meglágyul a szíve. Majd inkább máskor, magától jön a gondolat. Mindig maguktól jönnek. Feláll a kanapéról és a konyha felé veszi az irányt. Kezei végig siklanak a szürke márványlapon, aztán megállapodnak a fekete serpenyőn. Csak megsimítja, nincsen hátsó szándéka. Amilyen gyorsan jön a gondolat és az érintés, olyan hamar alább is hagy. Mindig így van.

****

A zuhany alatt áll, éppen a haját mossa, amikor megint megjelenik az az aprócska gondolat. Megint kinek ír üzenetet? Mi van, ha valamit titkol? Görcsbe rándul a lány gyomra, mélyen beszívja a levegőt, aztán kifújja. Legalább kétszer ismétli el, s közben észre se veszi, hogy mennyire erősen és mélyen vési bele a körmeit a tenyerébe. Már fel se tűnik neki, a gondolat viszont igen. Mindig ilyenkor jön, amikor éppen rátörne a féltékenység, vagy túlgondol valamit. De tényleg túlgondolja, vagy csak alaposan látja a dolgokat?

Arra a következtetésre jut, hogy talán pisztolyt kellene használnia, persze a hangot valamivel tompítania kellene. Végtére is, nincsen szüksége a kéretlen szomszédokra, hogy mi a fészkes fene történhetett náluk. Azonban szinte biztos benne, hogy nem kapna engedélyt fegyvertartásra. Pedig olyan jó lenne megtenni. Csak két lövés, vagy három. Rosszabbik esetben négy vagy öt is kellene, ő úgy számolta. 

Kilép a fürdő ajtaján, ő pedig ott áll. Felnéz rá, ő meg lenéz. Ilyenkor veszi csak észre, hogy mennyire kisebb és gyengébb hozzá képest. Kelletlenül elhúzza a száját, mikor rájön, hogy szinte esélye se lenne, simán leterítené, ha fegyvert fogna rá. 

− Mi az? – kérdezi az ajtóban a másik.

− Semmi – mondja a lány. – Csalódott vagyok. 

Aztán otthagyja. Nem kell neki tudnia, miért is csalódott annyira. Majd máskor, jön az újabb gondolat. Mindig csak máskor. 

***

Néha rájön, hogy nem hibáztatja a többi lányt azért, hogy őt akarják*. Végtére is jól néz ki, magas, jóképű, jó stílusa van. Minden lány megakarja őt kapni, szinte száz százalékig biztos abban, hogy nem utasítanák őt vissza. Felhorkant hangosan. Páran ránéznek, megrovó pillantásokat kap, de nem foglalkozik vele, mert a fülében ott szól a Question of time a Depeche Mode-tól. Leakarja kötni a gondolatait, nem akar megint arra gondolni, de már elkésett vele. Megint ott van. Aztán rájön, miképpen tudná megtenni, csak az az egyetlen lehetősége van. Ha nem lenne magánál sokkal könnyebb dolga lenne. Igen, akkor biztos sikerülne. Aztán hirtelen észhez tér. Megrázza a fejét, szemeit megdörzsöli. Ez csak egy kósza gondolat, nem igaz? Nem kell komolyan vennie, csak elmerengett, mert eszébe jutott valami, semmi több nem történt. Meg nem is fog, ugye? De hiába próbált nem venni tudomást róla, egyre jobban felemészti a gondolatait. Beleharap az ajkába, talán túl erősen is. Kiserken a vére, ő pedig egy apró mozdulattal lenyalja. Próbálkozik, de nem megy neki. Ott van az a kis aprócska gondolat, megint a semmiből jelen meg. Mindig a semmiből jelenik meg. 

Ahogy odaér a kávézóba meglátja őt. És azt a másik nőt. Beszélgetnek, kellemesen, aztán integet neki a férje. Ó, a picsába is! Odahívja, ő meg kelletlenül odasétál. Apró mosolyt ereszt a férfi felé, nem reagál a nőre. 

Régi osztálytárs. Csak beszélgettek. Mosolyogva bólint, tenyere viszket a vágytól. 

Még mindig csak egy apró gondolat. Igaz? Igen. 

***

Már nem csak egy apró gondolat, amikor ott áll felette. Ő pedig egy tócsa közepén fekszik, gyűrűsujján lévő gyűrűt kezdi beborítani a vörös folyadék. Most már ő tornyosul a másik fölé. Szóval ilyen érzés, amikor Te vagyok, gondolja magában. A sűrű vértócsa elérte a cipőjének orrát. Elhúzza a száját, aztán kortyol egyet a vörösboros poharából. Marja a nyelvét, kék szemeit egy percre sem veszi le a lábánál fekvőről. Erőteljesen nézi, szinte már lyukat éget bele, várja, hogy jöjjön. De nem jön. Az a fránya gondolat, ami eddig jött, most már nem jön. Összeszorítja a száját, fogai egymásnak feszülnek, s félő, hogy kitöri őket az erős szorításnak köszönhetően. Nyomasztja a csend, szinte már túlságosan is, úgy érzi, perceken belül megfullad. Hol van már!?  Aztán elpattan. Nem látja, nem hallja, de tudja, valami elpattant és az nem az üveg volt. Felordít. Frusztráltan, hangosan. Minden ránehezedik, nyomja őt. Teljes erőből vágja a földhöz az üvegpoharat, ami apró darabokban végzi a szürke faparkettán. A picsába is már! Nincs ott. Hiába vár, nem jelenik meg. Nem jön a gondolat. 

És most már nem is fog jönni. Többet nem jön, mert már nem csak egy gondolat. 

nem mindig szép szín a zöld.. :)

*dalszöveg részlet a question of time-ból