fandom: hannibal [2013]
kategória: fanfiction, regény (az oldalát ITT érhetitek el)
páros: hannibal lecter/audrey winter (oc)/frederick chilton
műfaj: dráma, krimi, thriller, AU, horror.
besorolás: +16
idő és helyszín: 2013 november, baltimore.
fejezetleírás: A vacsoraestet követően másnap Audreynak ismét szembe kell néznie Abellel a nyomozás miatt, miközben gondolatai világa két ember körül forog: Hannibal és Chilton.
figyelmeztetések: erőszak/gyilkosság említés szintjén.
Megjegyzések: Hű, milyen régen jelentkeztem itt is.. Sajnálom a hatalmas kimaradást, de áprilistól teljes káosz volt az oviban, és inkább én is pihenésre fordítottam a maradék szabadidőmet is.:( Nagyon bánt, hogy kissé elhanyagoltam a blogot, pedig idén pont megfogadtam, hogy erre fogok fókuszálni. Ez se jött össze. :( Viszont meghoztam végre a javított 4. részt a BITW-hez. A következő rész mindenképpen hamarabb fog érkezni, miközben azon gondolkodom, hogy a Downfallal is mit csináljak. Rakjam fel, vagy még írjak hozzá? :D Nem tudom eldönteni, de jelenleg abban is megakadtam, így csak 4 rész van belőle. Hmm. A fejezethez még pluszban annyit: a következő fejezettől bizony befognak indulni a dolgok.. :D Hamarosan jön a két kedvenc fejezetem. :D
A következő hetekben talán végre felkerül egy ajánló menüpont és a Downfall-adatlap is. 👀
playlist:
4. Fejezet: Heart's darkest secret
[A szív legsötétebb titka]
Másnap reggel Audrey kellemesen és kipihenten ébredt fel, még annak ellenére is, hogy késő estig maradt Hannibalnál, s csak 22 óra után ért haza. Remekül elbeszélgettek mindenről és annyira elmerültek egymás társaságában, hogy szinte észre sem vették, mennyire elrepült az idő. A pszichiáter kiváló beszélgetőpartnernek bizonyult, ráadásul rengeteg közös érdeklődési körük volt, ami még inkább vonzóbbá tette az amúgy is jóképű Hannibalt Audrey szemében. Ugyanakkor, nem tudta hová tenni azt a furcsa érzését, amely körülölelte őt, akárhányszor az idősebb férfire pillantott. Baljós érzései pedig sosem hagyták cserben, szinte mindig beválltak, ám mégis próbálta figyelmen kívül hagyni, s egyszerűen betudta annak, hogy Chilton beszélte tele a fejét. Hannibal karizmatikus, különleges személyiség volt, mégis volt benne valami rejtélyes és sötét, amely vonzotta az embereket; nem véletlen volt a környék egyik legjobb pszichiátere. Gyanította a lány, hogy a nők körében csak plusznak számított, hogy mennyire jóképű volt, arra a gondolatra pedig megforgatta a szemeit és megborzongva rázta meg a fejét, miközben a tükör előtt készülődött, kirántva magát a gondolatai mély bugyraiból. Egy apró sóhaj hagyta el az ajkait, aztán megigazította a fekete hosszú ujjú felsőjének magasított nyakát és a sötétkék szoknyáját, majd elfordult a tükörtől, hogy felvegye a bokacsizmáját. Miután teljesen felöltözött, egy villámgyors pillantást vetett a fali órára, s megkönnyebbülten állapította meg, hogy nem volt késésben, így leült, hogy igyon egy bögre kávét még indulás előtt.
Miközben öntötte magának a fekete energialöketet, akaratlanul is eszébe jutott az előző nap incidense Abel Gideonnal. Még mindig szidta magát azért, mert hagyta, hogy a férfi felidegesítse őt, továbbá azt sem értette a fiatal nő, hogy miért nem mondta meg Abelnek a magáét, amikor azzal vádolta őt a volt sebész, hogy összefeküdt Chiltonnal a munkáért. Utólag látta csak be Audrey, hogy nem kellett volna egyáltalán reagálnia a másik mondataira, egyszerűen át kellett volna térnie egy teljesen más témára, de helyette a bűnügyi pszichológus inkább kiakadt, s ő maga sem értette, hogy miért érintette annyira érzékenyen a dolog. Talán vonzódom Chiltonhoz? Nem, az nem lehet. Mégis, Audrey kelletlenül látta be, hogy Frederick Chilton is vonzó férfi volt, azonban az arroganciája és az önteltsége miatt taszító is egyben, arról nem beszélve, hogy a főnöke volt, ráadásul 15 évvel fiatalabb volt a férfinál. Audrey hangosan felnyögve temette az arcát kezeibe, amikor váratlanul megszólalt a csengő, hangja pedig betöltötte a félig üres lakást. Ki lehet az ilyenkor? Összevont szemöldökkel lépett ki a konyhájából és indult el a bejárati ajtóhoz, amit azonnal kinyitott és szembe találta magát, Jack Crawforddal. A különleges ügynök a szokásos mosolyát viselte, kezében két pohár kávé volt, az egyikre a „Rey” név volt írva, a lány régi beceneve.
– Jó reggelt, Audrey! – Köszöntötte a lányt a férfi. – Bejöhetek?
– Jack, neked is! Persze, gyere csak – mosolygott Audrey, majd oldalra lépett, hogy beengedje a különleges ügynököt.
Szemei akaratlanul is a szomszédos házon pihentek, miközben várta, hogy Jack elhaladjon mellette és belépjen az előtérbe. Chilton kocsija nem volt a feljárón, így a lány biztosra vette, hogy a férfi már elindult a munkába. Egy sóhajt követően az ajtó hangtalanul csukódott be, a bűnügyi pszichológus pedig követte az idősebb férfit a konyhájába, aki a két kávét a konyhapultra helyezte a kalapja mellé. Audrey mindkét tenyerét a pultra támasztotta és várakozóan Jackre pillantott, aki azonnal vette a lapot.
– Bocsánat, hogy ilyen korán zavarlak, de most van szabad időm, remélem, nem jöttem rosszkor – kezdett bele a férfi bizonytalanul, mire a másik megrázta a fejét.
– Semmi gond, Jack – biztosította a lány. – Miben segíthetek?
– Olvastad a Chesapeake-i hasfelmetsző aktáját, igaz? – Audrey bólintott. – Érdekelne a véleményed, Audrey.
– A hasfelmetszőnek van szakértelme az emberi anatómiához, szóval vagy sebész vagy orvos lehetett korábban, 40 év körüli, magas, fehér férfit kell keresni, aki úgy tekint az áldozataira, mintha azok disznók lennének. Hatalmas intelligenciája van, szerintem tudja is ezt magáról, nincsen bűntudata, olyan, mint egy pszichopata. Szinte Istennek hiszi magát.
Jack érdeklődve figyelte a lányt, mikor pedig végzett a monológjával, egy apró hümmögés hagyta el az ajkait. Meg volt elégedve Audreyval.
– Remek következtetés – biccentett elismerően a férfi és ivott a kávéjából.
– Van, ami Doktor Chilton profilemzéséből származik – mondta a lány. – De nem mindegyik sorral értek egyet.
– Akkor mi lenne, ha te is írnál egy profilelemzést a hasfelmetszőről? – ajánlotta fel Jack. – Ha megírtad, akkor összevethetnéd Frederickével.
Audrey szája sarka felfelé görbült, s már előre látta, hogy mennyire fel fogja idegesíteni a pszichiátert a tény, miszerint ő is írni fog egy profilelemzést. Elégedettség járta át, tudta, hogy rossz tulajdonság, de kivételesen élvezte a kialakult helyzetet.
– Persze, szívesen megteszem – mosolygott Audrey. – Mikorra kell?
– Minél hamarabb megvan, annál jobb – mondta Jack, miközben felvette a kalapját. – De nem szabok határidőt; amikor kész vagy vele, küldd el.
– Rendben – felelte a lány, majd kikísérte a különleges ügynököt.
– Jó munkát és kitartást – mosolygott Jack az ajtóban, aztán egy apró integetést követően hátat fordított és a kocsijához ment.
A fiatal lány némán figyelte, ahogy a különleges ügynök fekete kocsija elhaladt az utcán, azután becsukta az ajtót, s újból a konyha felé vette az irányt. Felkapta a Jack által vett poharas kávét, majd a kabátját és a táskáját, útja pedig az autója felé vezette, hogy ő is elinduljon a munkába.
Az út alatt a bűnügyi pszichológusnak vegyes gondolatai voltak, ami leginkább az előző esti vacsorának volt köszönhető. Audrey úgy vélte, könnyű emberismerő volt, ki tudott igazodni az embereken, de valahogy Hannibalon nem tudott. Titokzatosan viselkedett, ugyanakkor érdeklődést is mutatott a lány felé, ráadásul rengeteg témáról tudtak beszélni, ami még inkább remekké tette a vacsoraestjüket. A bűnügyi pszichológus a szíve legmélyén reménykedett abban, hogy hamarosan újabb lehetősége lesz arra, hogy az idősebb férfival vacsorázon. Legalább még többet megtudhatok róla, gondolta magában, majd leparkolt az autójával a kórház előtt.
Kényelmes léptekkel haladt végig a folyosón, bokacsizmájának hangját visszaverték a falak, a mellette elhaladó nővéreknek egy aprót biccentett, akik udvarias mosollyal viszonozták a fiatal nő köszönését. Audrey benyitott az irodájába, ahol már Doktor Chilton várta őt az íróasztala előtt állva.
– Jó reggelt, Doktor Winter! – köszöntötte a férfi. – Kellemes volt a vacsoraestje Doktor Lecterrel?
A lánynak feltűnt a férfi gúnyolódó hanglejtése, s az is, hogy Frederick a férfi vezetéknevét használta. Valószínűleg nincsenek annyira jóban, vonta le a következtetéseket. Eme gondolatra ravaszul elmosolyodott.
– Magának is, Doktor Chilton – döntötte oldalra a fejét a másik. – Igen, nagyon jól éreztem magamat Hanniballal. Kellemes társaság, ami sajnos ritka itt, Baltimore-ban.
Frederick nem foglalkozott Audrey csípkelődésével; ha őszinte akart volna lenni magával, talán még tetszett is neki. Halk kuncogás hagyta el a száját, majd közelebb lépett a lányhoz, ám még mielőtt bármit is mondhatott volna, Audrey megszólalt.
– Nálam járt reggel, Jack – felelte, ahogy a táskáját az asztalára helyezte. – Azt kérte, hogy írjak én is egy jellemzést a hasfelmetszőről.
– Igazán? – vonta fel a szemöldökét Frederick a másikra nézve. – Szeretné tudni, hogy mit gondolok?
– Nem igazán, de biztos vagyok benne, hogy elmondja – vágta rá Audrey.
A két zöld szempár összetalálkozott, mindegyikben ott lobogott egy apró, rubinvörös pontocska, ami lassan, de biztosan átvette az uralmat a zöld szín felett. Kihívóan néztek egymásra. Audrey oldalra biccentette a fejét, mintha csak hergelni akarná a másikat. Chilton egyszeriben úgy érezte, hogy vetélytársa akadt, s az nem tetszett neki, ugyanakkor valami mást is érzett. Tetszett neki, hogy a lány szembeszállt vele, holott azt másnál nem tűrte volna el.
– Javaslom, hogy tegyen egy látogatást Abel Gideonnál – szólalt végül meg Frederick. – Utána megírhatja az új jellemzést Jacknek.
Audrey kelletlenül húzta el a száját arra a gondolatra, hogy ismét szembe kellett néznie Gideonnal. Végül nem mondott semmit, csak bólintott egyet.
– Abel már várja önt – folytatta a férfi, célozva arra, hogy elmehet a másik.
Mindjárt gondoltam, morogta magában, aztán minden további szó nélkül otthagyta Chiltont az irodájában és ismét az alagsor felé vette az irányt. Gondolatai azonban nem hagyták nyugodni; egyre feldúltabbnak érezte magát a fiatal nő. Túl sok minden kavargott a fejében: apró emlékképek, amik végül kirajzolódva két alak figuráját vették fel: Hannibal és Frederick. Egyáltalán nem akart rájuk gondolni, ám valahogy a gondolatai mindig hozzájuk vezettek vissza. A biztonsági őr azon a délelőttön ismét James volt, aki már mosolyogva köszöntötte a lányt, s igyekezte megnyugtatni, hogy semmi baja nem eshet, ráadásul Gideon büntetést is kapott, amiért felhúzta őt. Audrey arra nem tudott mit mondani, csak bólintott, biztos volt benne, hogy Chilton állt bosszút a férfin, amiért felhergelte őt. Az ismerős börrögés megszólalt, az ajtó kinyílt előtte, lábai pedig maguktól megindultak a leghátsó cellaajtó felé. A férfi rabok kivételesen nem mertek a cellaajtókhoz vetődni, mint legutóbb, ami Chilton büntetésének volt köszönhető. A pszichológus, amint elérte a sor legvégét, megállt az üvegajtó előtt, ami mögött Abel ült, ajkán féloldalas mosollyal.
– Doktornő! Milyen jó látni magát – üdvözölte a férfi, hangja őszintének csengett, ami nem tetszett a másiknak.
Audrey leült a fekete székre, ami az ajtóval szemben volt.
– Magát is, Gideon – ment bele a játékba. – Mit szólna, ha ma beszélgetnénk egy kicsit, anélkül, hogy egy újabb büntetést kapna Chiltontól?
Abel hosszú percekig hallgatott, mintha elgondolkodott volna az ajánlaton, majd végül megszólalt ismét.
– Legyen, doktornő – mondta a férfi. – De csak akkor, ha maga is megoszt velem egy-két dolgot.
–Nincs olyan pozícióban, hogy alkudozzon, Abel – válaszolta nyugodt hangon Audrey, lábát pedig keresztbe tette. – Miről szeretne beszélni ma?
A volt sebész kuncogott egyet.
– A múltról.
A barnahajú lány úgy érezte, mintha leöntötték volna egy vödör jeges vízzel. Gideon rátapintott a másik gyengepontjára, azonban Audrey igyekezett nem kimutatni az érzéseit. Az évek során a bűnügyi pszichológusnak sikerült kontrollálnia a reakcióit, főleg ha az a múlttal kapcsolatos volt. Utálta, ha felhozták a múltbéli eseményeket, s nem akarta, hogy bárki is megtudja, hogy a mai napig nem tudta feldolgozni a korábbi traumáját, még ha az ellenkezőjét mutatta. Máskülönben, hogyan is mehetett volna el bűnügyi pszichológusnak? Senki nem alkalmazott volna egy PTSD-ben szenvedő embert bűnügyi területen. Így is Jack Crawford közbenjárása és ajánlása kellett ahhoz, hogy Audrey a kiképző után rögtön elkezdhette a pszichológiát.
– Rendben, beszélgessünk a múltról – mondta Audrey. – Mit érez ezzel kapcsolatban?
– Hol is kezdjem? – Abel színpadiasan felsóhajtott. – Szerettem a családomat, Miss Winter, elhiheti nekem. Csak tudja, nagyon nehéz figyelmen kívül hagyni a hangokat, amelyek az ember fejében vannak. Onnantól nincs visszaút, Miss Winter. Egyik percben ránéztem a családomra, aztán valami kattant, és a következő pillanatban erőteljes hatalomra tettem szert. Birtokba vett, tudja? Éreztem, hogy felettük állok és megtehetek bármit. Felemelő érzés hatalom birtokában lenni.
– Istennek érezte magát.
– Igen – bólintott a férfi. – Ahogy Doktor Chilton is, amikor manipulált engem, hogy én vagyok a chesapeake-i hasfelmetsző. Nem felejtettem el és bosszút fogok érte állni.
Audrey idegesen fészkelődni kezdet a széken, ahogy próbálta a férfi szavait figyelmen kívül hagyni arról, hogy bosszút akart állni Fredericken.
– Chilton nem olyan jó ember, mint amilyennek maga hiszi – folytatta Abel, miközben szemeit a lány előtt heverő jegyzeteken pihentette.
– Nem hiszem azt – vágott közbe a lány, fejét megrázta. – Köszönöm, hogy megosztotta velem mindezt, Abel. Értékelem az őszinteségét.
Audrey lezártnak tekintette a beszélgetést, mielőtt azonban felkelhetett volna a székből, a férfi következő kérdése megállásra késztette.
– Maga nem szeretne megosztani semmit a múltjáról, doktornő?
Audrey arca egy pillanatra megfeszült, mintha a mondat éles pengeként karcolta volna fel a begyógyult sebeit. Továbbra is mozdulatlanul ült a férfival szemben, de a vállai mintha egy kicsivel feljebb húzódtak volna védekezőn. Szinte észrevehetetlen volt a mozdulat, s csak remélte, hogy a másik nem vette észre. A fémtollat még erősebben kezdte el szorítani, ami halk, száraz kattogással megnyikkant az ujjai között. Szeme egy pillanatra összeszűkült, de nem dühből, hanem abból a szakmai éberségből, ami akkor jelent meg nála, amikor valaki megpróbálja érzelmileg sarokba szorítani őt.
– Nem, Abel, nem szeretnék – döntötte meg a fejét Audrey. – Az én múltam csak rám tartozik.
Abel hátradőlt, de a tekintete nem engedte el a pszichológust. Selymes hangon szólalt meg ismét,
de alatta érezhető volt az elnyomott feszültség és igazságtalanság.
– Milyen vicces, nem gondolja? Maga dönthet úgy, hogy bezárja maga mögött az ajtóit,de nekem ez a luxus nem adatott meg. Az én ajtóimat feltépték kilincsestül, tőlem elvették a
döntés jogát.
Audreyt akaratlanul is kirázta a hideg a másik hangjától. Nyelt egyet, s egyszeriben úgy érezte,
hogy megváltoztak a hatalmi erők a helyiségben.
– Minden jót, Miss Winter – intett egyet Abel, meg se várva a lány válaszát. – Próbáljon meg nem útban lenni, amikor bosszút állok Fredericken. Szomorú lennék, ha magát is meg kellene ölnöm.
Audrey minden további szó nélkül hagyta ott a volt sebészt. Gondosan megírt jegyzeteit, az asztalára helyezte, következő útja pedig Chiltonhoz vezetett. Úgy gondolta, beszél vele még egyet, mielőtt hazamenne. A férfi irodájának ajtaján aprót kopogtatott, majd benyitott. Frederick éppen az egyik szakkönyvet helyezte vissza a polcára. Sötétkék ingjét megigazította, ahogy ránézett a fiatalabb lányra.
– Beszéltem Gideonnal – szólalt meg Audrey minden köszönés nélkül. – Egy-két új dolgot megosztott velem, de az aktáját olvasva nem sok mindennel tudom kiegészíteni már az ő jellemzését.
– Köszönöm, Audrey – biccentett a férfi.
Frederick abban a pillanatban először szólította a keresztnevén a lányt, ami a másiknak is feltűnt, de inkább szó nélkül hagyta a dolgot.
– Sokat beszélt a múltjáról meg arról, hogy bosszút áll magán – folytatta a barnahajú, miközben Frederick feléje lépkedett. Azt már nem akarta megosztani, hogy belekérdezett az ő múltjába is.
– Tele van a szíve sötét vágyakkal.
Chilton megállt a lány előtt, akinek hátra kellett döntenie a fejét, hogy felnézhessen a férfire, aki jóval magasabb volt nála, annak ellenére, hogy Audrey is viszonylag magas volt. Egymásra néztek, Frederick zöld szemei a lány arcát fürkészték, aztán végül megállapodtak az ajkain, ami a szokásos bordó színben pompázott. Audrey pupillái kitágultak, ahogy feltűnt neki, hogy a férfi tekintete az ajkain pihent, mire akaratlanul is benedvesítette őket nyelvével. Frederick egy pillanatra sem szakította meg a kontaktust, minden mozdulatát követte szemeivel.
– Mi a szíved legsötétebb vágya, Audrey? – Törte meg végül a csendet és egyben varázst az idősebb férfi.
Elmondani valakinek, hogy mit tettem.
Elmondani mit éreztem ott, akkor, abban a pillanatban.
– Nem a pszichiáterem, szóval nem tartozom magának válasszal – suttogta a lány.
Aztán minden további szó nélkül Audrey hátat fordított neki, és ismét egyedül hagyta Chiltont a gondolatai fogságában, amely kezdte egyre inkább megfojtani őt.
─── ･ ｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───
Magyarázatok, érdekességek:
1. Na, ki vette észre a rejtett utalást a Star Wars-filmekre? :D Audrey gyermekkori beceneve "Rey", ami ugye Daisy Ridley karakterének a neve a legújabb trilógiában. Egy kis Easter Egg, tök véletlen egyébként, hogy pont illett az Audrey névhez.
2. Ha páran megfigyeltétek, Abel többször is "Miss Winternek" hívja Audreyt. Ez szándékos a részéről, amolyan csak azért sem féle viselkedés. :)
3. Ahjaj. Audreynak bizony vannak dolgok a múltjában.
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése