fandom: hannibal [2013]
kategória: fanfiction, regény (az oldalát ITT érhetitek el)
páros: hannibal lecter/audrey winter (oc)/frederick chilton
műfaj: dráma, krimi, thriller, AU, horror.
besorolás: +16
idő és helyszín: 2013 október, baltimore.
fejezetleírás: Audrey megérkezik a legújabb gyilkosság helyszínére, ahol megismerkedik Willel és Hanniballal, utóbbi pedig meg is hívja a lányt egy vacsorára magához.
figyelmeztetések: gyilkosság, véres jelenetek, kannibalizmusra utaló célzások.
Megjegyzések: Tegnap szerettem volna ugyan hozni a részt, de 1-2 dolog közbejött, így kicsit átcsúszott mára. No de a lényeg: végre valahára találkozunk Hannibal Lecterrel is, akivel még egy vacsorát is elfogyasztunk.. vagy éppen valakit. :D *happy cannibal noises* Elég sok képi anyagom van a történethez, így azon gondolkodtam, hogy elkezdek a részek végére beszúrni egyet-egyet vagy egy külön oldalt készíteni neki. Nektek melyik tetszene? Írjátok meg nyugodtan! ❤
A folytatást még egyelőre nem tudom, mikor fogom hozni a DTH (Digitális Témahét) miatt, ami jelenleg zajlik az ovinkban +utómunka is lesz vele bőven, de igyekszem kijavítani, felrakni! ❤ A következő hetekben várható egy ajánló menüpont és talán egy Downfall-adatlap is. 👀
playlist:
Kellemes olvasást kívánok a részhez! ❤
3. Fejezet: Anatomy of a dinner
[Egy vacsora anatómiája]
Frederick Chilton szótlanul figyelte, ahogy a nála fiatalabb lány eltűnt a lépcsőfordulóban. Tisztában volt vele, hogy Abel Gideon feldühítette őt, másképp nem reagált volna úgy, ahogyan percekkel azelőtt. Na, de mivel húzta fel ennyire? Fogalma sem volt arról, hogy mit beszélt Audrey a férfival, de bármit is mondott neki a volt sebész, erős hatást gyakorolt a bűnügyi pszichológusra, s nem éppen a jó értelemben. Az igazgató intett a fejével a portásnak, hogy nyissa ki neki az ajtót, aki azonnal engedelmeskedett, s másodperceken belül újból a rácsos ajtó berregése töltötte be a helyiséget. Frederick minden további szó és pillantás nélkül indult el Abel cellájához, mikor pedig odaért, megdöbbenve látta, hogy a másik egy percre sem mozdult el az üvegajtótól. Mintha csak várt volna rá, és tudta, hogy meg fog jelenni. Az a gondolat pedig feldühítette a pszichiátert; erős késztetést érzett arra, hogy megragadja a volt sebészt és megrángassa minden következmény nélkül. Chilton tudta, hogy nem kockáztathat meg egy újabb botrányt, így gyorsan elhessegette az erőszakos gondolatmenetét, helyette eszébe jutott egy teljesen másik dolog: a hatalom, azzal pedig bármit megtehetett. Abel egy provokáló mosolyt villantott a pszichiáter felé, aki időközben rendezte az arckifejezését, s ismét érzelemmentesen állt a másik férfival szemben.
– Doktor Chilton, micsoda kellemes meglepetés! – szólalt meg Gideon először. – Két látogató egy nap, a végén még elkényeztetnek.
– Mit mondott Doktor Winternek? – Hagyta figyelmen kívül a másik mondatát, Frederick, kezével pedig a nyakkendőjét kezdte el babrálni.
Abel ajkát egy kuncogás hagyta el.
– Ó, elég érdekes dolgokat – hangja majdhogynem gúnyosan és kioktatóan csengett, ami nem tetszett az igazgatónak. – Hamarosan úgy is megtudja, Frederick.
– Ne szórakozzon, Abel – felelte fenyegető hangon a férfi, mire a megszólított érdeklődve felvonta a szemöldökét.
– Tán feldühítettem Winter kisasszonyt? Akkor majd bocsánatot kérek tőle.
Frederick nem szólt semmit sem, csak összeszorított szájjal nézett farkasszemet a másikkal. Semmi kedve nem volt ahhoz, hogy bájcsevejt folytasson. Ám a volt sebész más véleményen volt.
– Egyébként érdekes, hogy mennyire védi Audreyt – folytatta tovább Gideon. – Bár végül is megértem, csinos lány, nem igaz, Frederick?
A pszichiáter szemei élesen megvillantak, állkapcsa megfeszült.
– Nem tudom, miről beszél.
Újabb provokáló kuncogás hagyta el a volt sebész ajkait.
– Nem, persze, hogy nem.
Chilton minden további szó nélkül hátat fordított a másik férfinek és otthagyta. Amint kilépett a helyiségből és az ajtó bezáródott, a két férfi felé fordult, akik feszülten figyelték a főnöküket. Utálták őt, azt Frederick is tudta, de ugyanakkor féltek is tőle a hatalma miatt, az pedig elégedettséggel töltötte el a férfit. Theodore idegesen a nadrágjába törölte izzadó kezét, ahogy várta az igazgató ítéletét.
– Győzödjenek meg arról, hogy ma ne kapjon enni és vegyék el az összes újságcikket tőle – utasította őket a pszichiáter. A másik kettő megadóan bólintott.
Az igazgató minden további szó nélkül elhagyta az alagsort és az irodájába ment azzal a céllal, hogy megigyon egy pohár skót whiskyt, hátha csillapítani tudja vele dühét és a fejében kavargó mondatokat, amelyeket Abel Gideon vágott hozzá.
Audrey idegesen dobolt a kezeivel autója kormányán, miközben várta, hogy a lámpa zöldre váltson. Még mindig nem hitte el, hogy hagyta magát felhúzni egy páciens által, de Abel egész egyszerűen a bőre alá mászott, s a legrosszabb énjét hozta ki. És elvileg én vagyok a bűnügyi pszichológus, gondolta keserűen, szemeit pedig megforgatta és elindította a kocsiját, mikor a lámpa zöldre váltott. Tudta kezelni a helyzetet, egészen addig, amíg a férfi fel nem hozta Doktor Chiltont, abban a percben pedig Audreyban elpattant valami. Egyszerűen felháborította őt Abel minden egyes szava, legfőképp azok, amikben arra utalt, hogy csak azért kapta meg az állást, mert széttette a lábait, holott Jacknek köszönhette a munkát. Ráadásul végig magán érezte Chilton tekintetét, mikor elhagyta a helyiséget. Nyilván hajtotta a kíváncsiság a pszichiátert, hogy mi történhetett, de a lánynak esze ágában sem volt, hogy valaha is megemlítse azokat, amiket Abel mondott neki.
Merengéséből hirtelen a GPS-e rántotta ki, ami jelzett, hogy elérkeztek a célállomáshoz. Audrey összevont szemöldökkel nézett ki az ablakán, s akkor vette észre a hotelt és az az előtt helyet foglaló rendőrségi autókat. Leállítva a motort, kipattant a fekete SUV-ból, majd Jack felé vette az irányt, aki két férfivel beszélgetett éppen. Az egyiknek göndör, barnahaja volt és szemüveget viselt, míg a másiknak hamu barna hajszíne volt és sokkal magasabb volt a másik kettő férfinél. Amint odaért, zavartan megköszörülte a torkát, mire mind a három személy feléje fordult.
– Á, Audrey! – kiáltott fel Jack. – Szóval megkaptad az üzenetemet, örülök, hogy itt vagy. Bemutatom neked Will Graham különleges ügynököt és Doktor Hannibal Lecter pszichiátert.
A fiatal lány először a Will nevezetű férfival fogott kezet, akiről látszott, hogy szívesebben lenne máshol, mint a gyilkosság helyszínén. Azt követően a másik férfi felé fordult, aki megfogta a kezét, s egy apró csókot nyomott a lány kézfejére. Audrey akaratlanul is elvörösödött, s zavarában oldalra nézett inkább Jackre.
– Örülök, hogy megismerhetem magukat – válaszolta udvariasan a barnahajú lány. – Doktor Audrey Winter vagyok.
– Audrey jelenleg a Baltimore-i Elmebeteg Bűnözők Kórházában dolgozik, mint bűnügyi pszichológus.
Hannibal őszinte érdeklődéssel fordult feléje, szinte kíváncsian nézte végig tetőtől talpig a fiatal nőt.
– Igazán? Ez csodálatos, akkor nyilván ismeri, Doktor Chiltont.
Audrey arca fintorba torzult, amit másodperceken belül egy mosollyá varázsolt.
– Igen, volt szerencsém megismerkedni vele – bólintott egyet. – Meg egyébként ő a szembeszomszédom is – utolsó mondatánál Jack felé fordult, aki meglepetten hümmögött.
– Menjünk be – ajánlotta fel Jack, majd Willel együtt elindult a hotel bejáratához, ahol nyomozók ezrei voltak.
– Csak ön után, Doktor Winter – intett a kezével Hannibal és udvariasan előre engedte a fiatal lányt, aki mosolyogva köszönte meg neki.
A bűnügyi pszichológus és a pszichiáter néma csendben követték az előttük lévő két férfit, egészen az első emeletig, ahol az egyik szobánál már várták őket a helyszínelők. Jack valamit beszélt az egyik női nyomozóval, majd intett Willnek, hogy bemehet. Audrey érdeklődve figyelte az eseményeket, ami a mellette állónak is feltűnt. Doktor Lecter óvatosan közelebb hajolt hozzá, s halkan mondta:
– Willnek különleges képessége van – kezdett bele Hannibal. – Megérti a gyilkosok gondolkodásmódját és együtt tud velük érezni.
– Szóval, bele tudja magát képzelni a gyilkosok bőrébe. – Nem kérdés volt, hanem kijelentés, a férfi pedig bólintott.
Audrey már az első percekben meg tudta állapítani Hannibal Lecterről, mikor tekintetük összetalálkozott, hogy hatalmas intelligenciával rendelkezett a férfi, ami mondhatni ritka volt. Minden bizonnyal tisztában van a tudásával, jegyezte meg magában a lány. A pszichiáter drága öltönyt viselt, ami pontosan passzolt a szövetnadrágjához és a nyakkendőjéhez, haja oldalra volt fésülve. Előkelő és elegáns jelenség volt, Audreynak rögtön azok az emberek ugrottak be, akik éltek-haltak a művészetért. Nyilván Hannibal is nagy rajongója lehetett a művészeti tárgyaknak és biztosan őrzött az otthonában pár értékes műkincset és festményt. Ám mindezek ellenére a lánynak furcsa érzése volt a férfival kapcsolatban, amit nem tudott hova tenni.
Elmerengéséből egy lágy érintés rántotta ki, s akkor vette észre, hogy Doktor Lecter tenyere a háta közepén pihent.
– Remélem, nem veszi tolakodásnak, Miss Winter, de szívesen látnám ma estére vacsorára – szólalt meg újból a férfi, ajkán elragadó mosoly volt.
Hannibal kétértelmű mondatát hallva, Audrey majdnem felnevetett. Másodpercekig hezitált a válaszadással, különösnek tartotta a hirtelen jött vacsorameghívást, végtére is azelőtt ismerte őt meg a férfi, s máris meghívta magához? Ugyanakkor barátok és társaság híján Audrey úgy érezte, hogy azzal a lehetőséggel új kapcsolatokat alakíthat ki, mind a munka-, mind a magánéletben, amik később még kapóra jöhetnek neki. Ránézett a férfire, aki ugyan vonzó volt, de mégis volt benne valami nyugtalanító. Audrey félretette a rossz érzését és döntött.
– Szívesen elmegyek, köszönöm a meghívást – mosolyodott el szélesen a lány, testét kellemes érzés járta át. – Ért a főzéshez, Doktor Lecter?
– Úgy is mondhatjuk – felelte titokzatosan Hannibal, majd átnyújtott egy kártyát. – A címem megtalálható a névjegykártyámon. Várom önt este hatkor.
Audrey aprót bólintott és a zsebébe süllyesztette a kis fehér kártyát, azt követően pedig Jack felé fordult, aki az időközben visszatért Willel beszélgetett. Kikerülve a pszichiátert, a lány a két különleges ügynök mellé lépett, akik abban a pillanatban elhallgattak, s Audreyra néztek.
– Vetnél egy pillantást a tett helyszínére, Audrey? – kérdezte Jack, az említett elmormogott egy igent.
Mihelyst belépett a hotelszoba fürdőjébe, a fiatal lány tekintete azonnal a kádban lévő férfire siklott, akinek a testét különböző szétbontott varratok és nyílt sebek borították. A hófehér kád oldalán vér csöpögött és a földön lévő víztócsában landolt. Audrey körül megszűnt a külvilág, s csak a csöpögés ritmusos zaja létezett számára, a véres víz pedig kezdett a lába felé folyni. Újabb csöppenés hallatszott, aztán érezte, hogy a fekete magassarkúja kezdett átázni, bőrét pedig a hideg víz súrolta. Le akart hajolni, tenyerét a vízbe akarta mártani, ám akkor valaki megragadta a vállát, kirántva őt az álmodozásából. Jack állt mögötte, ő pedig egy hotel fürdőszobájában volt.
– Audrey? – kérdezte bizonytalanul az idős férfi, mire a lány megpördült.
– Ezt nem a chesapeake-i hasfelmetsző tette – jelentette ki.
– Will is ugyanezt mondta – sóhajtott fel Jack, arcát erősen megdörzsölte.
– Talán a másoló tette, nem tudom – rázta meg a fejét Audrey. – De akit mi keresünk, az nem akarja életben tartani az áldozatát, ez pedig igen.
– Rendben, köszönöm a segítséged. Küldöm majd az anyagokat.
A barnahajú lány apró mosolyt küldött a másik felé, aztán kilépett a hotelszobából, hogy visszamenjen a kórházba.
Tizenöt perc múlva a fekete SUV elegáns mozdulattal parkolt le a pszichiátriai intézet parkolójában, amiből egy felettébb unott arckifejezésű Audrey szállt ki. Ajtaját hanyagul becsapta és kényelmes léptekkel ment a bejárati ajtóhoz, amit szintúgy hanyagul csukott be. Mihelyst átlépte az irodája küszöbét, megkönnyebbült sóhaj hagyta el az ajkait, és az egyik hajtincsét a füle mögé tűrte. Öröme és nyugalma azonban nem sokáig tartott, mert pár perc elteltével kinyílt az irodája ajtaja, amin Chilton lépett be. Audrey halkan felnyögött, amit egy köhögéssel igyekezett palástolni.
– Látom, visszaért – mondta a férfi. – Milyen volt a gyilkossági helyszín?
– Kellemes – felelte szarkasztikusan a másik.
– Feltételezem, megismerkedett William Grahammal.
– Igen – mondta Audrey, s öntött magának egy pohár vizet. – Meg Doktor Lecterrel is.
Az utolsó mondat hatására Frederick kíváncsian felvonta a szemöldökét.
– Igazán? És mit gondol Hannibalról?
– Kellemes személyisége van – gondolkodott el egy pillanatra a másik. – Estére meghívott vacsorára.
– Á, igen, Hannibal és az ő díszvacsorái – kuncogott a férfi.
Audreynak hirtelen eszébe jutott valami, ami megtörte a Hannibalról szóló témát.
– Tudja, Doktor Chilton, hogy Abel Gideon mit mondott ma nekem? Azt, hogy maga pszichés irányítást hajtott rajta végre.
– És ön tudja-e, hogy nem kell mindent elhinni, amit egy elmebeteg bűnöző mond? – kérdezett vissza túlságosan nyugodt hangon a férfi, miközben akaratlanul is tett egy fenyegető lépést feléje.
– Felettébb nyugtalanító lenne, ha igazat mondana, Abel – fonta össze két karját maga előtt, Audrey, s nem mutatta jelét annak, hogy tisztában lett volna Frederick közelségével.
– Nem szoktam unortodox módszerekhez folyamodni – nyomatékosította a férfi egyre inkább, ami gyanút keltett a lányban. Mindketten tudták, hogy Frederick nem mondott igazat.
Audrey először a tekintetét a fali órára szegezte, ami négy órát mutatott, majd visszavezette az előtte álló pszichiáterre, aki túlságosan közel volt hozzá. Mikor jött ennyire közel? Farkasszemet néztek egymással, a két smaragdzöld tekintet ismét találkozott, s Audrey biztosra vette, hogy felgyorsult pulzusával a másik is tisztában volt, ami a nyaki verőérjének is köszönhető volt. Frederick szája széle aprót mozdult felfelé, sugárzott róla a magabiztosság, látva a lány diszkomfortját és izgatottságát.
– Ebben biztos vagyok, Doktor Chilton – válaszolta végül negédesen a bűnügyi pszichológus, majd beleivott a vizébe. – Azt hiszem, mára már lejárt a munkaidőm. Holnap találkozunk.
Frederick egyet hátrébb lépett, úgy bólintott kimérten a másik felé.
– Kellemes vacsorázást kívánok, Doktor Lecterrel – mondta még utoljára a pszichiáter, hangjából szinte áradt a gúny, ami nem kerülte el a figyelmét.
Mielőtt azonban bármit is reagálhatott volna, Chilton kiment az irodájából, magára hagyva a döbbent Audreyt.
Pontban fél hat előtt, Audrey az utolsó simításokat végezte magán a hatalmas tükre előtt. Fekete áttetsző harisnya volt rajta, amit egy vérvörös színű szoknyával dobott fel és egy szintén fekete felsővel, aminek a karrészét teljesen csipke borította. Vállig érő haját félig felkötötte, félig pedig leengedte, aminek a végei lágy hullámokban omlottak a vállára. Utoljára felkente még az ajkaira a matt hatású bordó rúzsát, aztán belebújt a magassarkújába és egy mély sóhajt követően felkapta a Hannibal által kapott kártyát, majd kilépett a hideg baltimore-i estébe. Kivételesen kellemes volt az idő odakint, így a lány nem vette fel a kabátját, hanem inkább a kezében vitte, aztán beszállt az autójába. Bepötyögte a pszichiáter lakásának címét a GPS-be, ami a gép szerint csak húsz percre volt a lány apartmanjától. Audrey egy hümmögést követően elindította a fekete SUV-ot, ami lassan elindult a megadott címre.
Miközben a bűnügyi pszichológus az úton haladt, azon merengett, hogy vajon milyen lesz a vacsora Doktor Lecterrel? Kicsit feszélyezve érezte magát, hogy egyedül fog vacsorázni egy majdhogynem idegen férfival, de akkor eszébe jutott, hogy semmi baja nem eshet, hiszen egy pszichiáterrel lesz, aki az FBI-nak segédkezik. Mégis furcsa érzése volt, amit nem tudott hova tenni. Valószínűleg izgulok, nyugtatta meg magát Audrey és megállt egy hatalmas épület előtt, ami Hannibal háza volt.
Egyszerűen mesésen nézett ki, a fiatal lány döbbenten lépett a ház bejáratához, amit két oszlop díszített, maga az épület pedig apróbb, vajszínű téglákból állt. Régies hatást keltett, mégis káprázatos volt. Audrey megnyomta a csengőt, aztán várt. Másodperceken belül kinyílt a bejárati ajtó és Hannibal Lecter jelent meg a lány látóterében.
– Jó estét, Miss Winter – üdvözölte őt a férfi. – Kérem, fáradjon beljebb.
Audrey szófogadóan beljebb lépett és követte Hannibalt, aki egészen a hatalmas étkezőig ment. Lenyügöző: az jutott először eszébe a lánynak, amikor a helyiségben találta magát. A falak kék csíkosak voltak, s szinte majdnem mindenhol antik, különleges tárgyak helyezkedtek el, passzolva a sötétbarna antik bútorokhoz. Ismét igazam lett, gondolta magában, ahogy végig nézett a szebbnél szebb műkincseken, amik szinte majdnem betöltötték a helyiség üres részeit. Az étkezőben lévő szürke kandalló felé lépett, ami már be volt gyújtva és kellemes melegséget árasztott. Tetején kitüntetések sorakoztak, amelyeket Hannibal kapott az évek során.
– Nyugodtan foglaljon helyet – jött a háta mögül az idősebb férfi hangja, Audrey pedig elfordította a tekintetét a kandalló feletti képekről és elismerésekről.
– Köszönöm, Doktor Lecter – mosolygott a másik. – Meg kell, hogy mondjam, csodálatos a háza.
– Ezt örömmel hallom – féloldalas mosoly keletkezett Hannibal arcán, aztán elővett egy üveg drága bort. – Tölthetek?
Audrey kellemes hangon felnevetett.
– Ó, nem, köszönöm – szabadkozott a barnahajú. – Vezetek.
– Van vendégszobám, ha gondolja – válaszolta a férfi, mire Audrey ismét felkacagott, fejét megrázta. – Azért itt hagyom, ha netán meggondolná magát, Miss Winter – emelte fel az üveget Hannibal, s az asztal közepére helyezte.
A bűnügyi pszichológus erős késztetést érzett arra, hogy mégis kérjen egy pohár vörösbort, ha a mai napjára gondolt, ám inkább úgy döntött, hogy másik alkalomra halasztja az ivást. Időközben Doktor Lecter ismételten visszatért a konyhájából. Kezében két tányér volt: egyiket az asztal jobb oldalára helyezte, míg a másikat az asztalfőre, azután pedig Audrey mögé lépett és kihúzta a lánynak a széket, aki rögtön helyet foglalt az asztalnál.
– Velővel töltött cannelloni besamelmártással és pirított gombával – mondta Hannibal, miután leült a saját székére. – Remélem, ízleni fog.
– Biztos vagyok benne, hogy nagyon finom lesz – erősítette meg Audrey a férfit, majd nekilátott az ínycsiklandozó vacsorának.
A vacsora viszonylag kellemesen telt, Audreynak kifejezetten ízlett a Hannibal által elkészített étel és megjegyezte, hogy régóta nem evett már olyan finomat, vagy főzött éppen rá egy férfi. A pszichiáter válaszként csak egy elégedett, féloldalas mosolyt villantott a lánynak és tovább folytatta az evést.
– Tehetsége van a konyhaművészethez, Doktor Lecter – törte meg a csendet Audrey, miután az utolsó falatot is bekapta.
– Szeretek alkotni – ivott bele a vörösborába a férfi. – Ön szereti a művészetet, Miss Winter?
Audrey bólintott egyet.
– Ha volt egy kevés szabadidőm New Yorkban, akkor néha ellátogattam az anyukám művészeti galériájába.
– Ezek szerint otthagyta New Yorkot Baltimorért? – kérdezte Hannibal.
– Mondhatni – kezdte lassan a lány, alaposan megválogatva szavait. – Igazából, itt nőttem fel, aztán elköltöztem, miután félbehagytam az FBI kiképző akadémiáját.
Kellemetlen volt a téma Audrey számára, azt Hannibal is kiszúrta, de inkább nem mondott semmit sem. Úgy döntött, nem feszegeti tovább a témát, majd talán egy következő alkalommal, ha lesz rá lehetőségük.
– És mi vette rá, hogy visszajöjjön?
– A chesapeake-i hasfelmetsző – mondta egyszerűen a bűnügyi pszichológus. – Jack régi ismerősöm, úgy gondoltam, szívesen segítek neki az ügyben, ha már egyszer megkért rá, ráadásul állást is tudott szerezni Chilton kórházában.
– Értem – válaszolta a férfi pár másodperces szünet után. – És milyen együtt dolgozni Frederickkel?
A barnahajú lány elhúzta a száját, torkát megköszörülte.
– Érdekes – válaszolta Audrey őszintén hosszas gondolkodás után. – Nehéz vele együtt dolgozni, ez tény, de tudom őt és az arroganciáját kezelni.
Hannibal ajkait halk nevetésszerűség hagyta el.
– Ebben biztos vagyok, Miss Winter – mondta jókedvűen a pszichiáter és egy újabb adag vörösbort töltött magának.
Az est hátralevő részében Hannibal és Audrey remekül elbeszélgettek minden témáról, főleg a művészetről, a festészetről és a gasztronómiáról. A fiatal lány figyelmét nem kerülte el, hogy a nála idősebb férfi mekkora szenvedéllyel beszélt a főzésről, így Audrey arra következtetett, hogy Hannibal rengeteg időt tölthetett a konyhájában, ráadásul a tehetsége is megvolt hozzá. Szó esett még szakmai dolgokról is, ahol Audrey megosztotta a férfival, hogy Frederick máris rábízott egy pácienst, Hannibal pedig kifejezte a gratulációját. A bűnügyi pszichológus egyre jobban kezdte megkedvelni az idősebb férfit, akárhányszor tekintetük összetalálkozott, Audrey gyomra liftezett egyet. Hazudott volna magának, ha azt mondta volna, hogy nem kezdett el vonzódni a másikhoz.
– Későre jár, ideje lenne indulnom – szólalt fel Audrey, miután a karórájára pillantott.
A pszichiáter arcán egy pillanatra csalódottság suhant át, aztán rendezte az arcvonásait.
– Örülök, hogy vendégül láthattam.
– Én köszönöm a meghívást, Doktor Lecter – varázsolt egy mosolyt az ajkaira a lány, miközben a bejárati ajtó felé vették az irányt.
– Kérem, szólítson Hannibalnak – válaszolta a férfi, majd Audreyra segítette a fekete kabátját, aki egy halk köszönést mormolt el.
– Rendben, Hannibal – felelte a másik. – Nyugodtan hívhat Audreynak.
– Remélem, legközelebb is vendégül láthatlak, Audrey.
Ahogy a férfi ajkait elhagyta a neve, akaratlanul is megborzongott a lány, de nem jó értelemben. Mintha csak ízlelgette volna. Rögvest kiszúrta azt az érdekes hanglejtést, ami sokkal másabb volt, mint az előzőek. Audrey válaszként egy aprót bólintott, majd miután Hannibal búcsúzásképpen megcsókolta kézfejét, a lány elvörösödő arccal fordított hátat a másiknak és vette az autója felé az irányt. Egy utolsó visszafogott mosolyt még küldött a pszichiáter irányába, aki válaszként intett egyet a kezével, aztán becsukta a bejárati ajtót, s eltűnt a másik szeme elől. Audrey erőteljesen kifújta az addig benntartott levegőt, majd beszállt a járművébe és fél perccel később elhajtott Doktor Lecter háza elől. Olyan gyorsan hagyta el a helyszínt, hogy észre sem vette azt a két szempárt, ami végig őt figyelte a ház ablakán keresztül, ahogy eltűnik a legközelebbi saroknál.
─── ･ ｡ﾟ☆: *.☽ .* :☆ﾟ. ───
Magyarázatok, érdekességek:
1. Pszichés irányítás: A pszichés irányítás olyan befolyásolási folyamat, amelynek célja egy másik személy gondolkodásának, érzelmeinek vagy döntéseinek alakítása nem fizikai eszközökkel, hanem mentális, érzelmi vagy kommunikációs hatásokon keresztül. Lényege, hogy valaki a másik ember belső állapotaira hatva próbálja elérni a kívánt viselkedést vagy reakciót.
2. Unortodox módszerek jelentése: Az unortodox módszerek olyan hagyományostól eltérő, gyakran vitatott megközelítések, amelyek szembemennek a bevett normákkal vagy elfogadott szakmai irányelvekkel. Jellemzőjük a szokatlan eszközök használata, legyen szó kriminalisztikáról vagy akár orvoslásról. Erkölcsileg megkérdőjelezhető tevékenységek.
3. Hát igen, Fredericknek azért vannak tiltott dolgai, na. :D Egyébként a sorozatban ez így történt + Hannibal is tudott róla, de megesküdtek Chiltonnal, hogy nem fedik fel egymás szokatlan módszereit.
4. Remélem, elkaptatok pár utalást.. Hehe. :D Szegény Audrey, vajon mit kit evett? 👀😂 #jk
Nincsenek megjegyzések
Megjegyzés küldése