Cytat

2019. október 28., hétfő

See you again

SEE YOU AGAIN
fandom: one tree hill [tuti gimi]
páros: brooke/lucas
műfaj: általános, nagyon AU, drabble, ficlet és sok keserűség
besorolás: +12
leírás: Brooke összefut egy ismeretlen férfivel a vonatútja során, akiről hamarosan kiderül, nem is annyira ismeretlen, mint azt gondolná..
figyelmeztetések: talán egy kicsit ooc!Lucas, also gyertek és csatlakozzatok a szenvedés expresszre, because ez egy wild-ride lesz.
egyéb megjegyzések: mondanám, hogy a Didn't say back folytatása, de nem egészen ?, eléggé AU lett a történet, szóval konkrétan átírtam az egész Tuti Gimit a 4. évadtól, többi megjegyzés majd a novella végénél, hogy ne spoilerezzek.
ajánlott zenék: 1 2 3 4
jó olvasást kívánok mindenkinek! ✨

A leghátsó vagon egyik fülkéjében áll, és az ablakot húzza éppen le, amikor váratlanul meghallja a nevét. Kezével elengedi az ablakot, aztán érdeklődve megfordul a hang irányába. Zöld szemei a fülke ajtajára terelődnek, s egy kék szempárral találja szembe magát. Vállig érő, barna hullámos haja hanyagul leng ide-oda a vonat zötykölődésének köszönhetően. Brooke nyel egyet, egyik szemöldökét felvonja.
− Brooke? 
Szinte kihallatszik a rejtett öröm a másik hangjából, amit a lány nem tud hova tenni. Ki lehet ez a férfi? Ismerős neki, de egyszerűen nem jut neki eszébe, hogy hol láthatta már őt. 
− Ne haragudj, de ismerjük egymást? – szólal meg végül Brooke. 
Letegezi. Miért ne tegezhetné? Hiszen az idegen úgy is a keresztnevén szólította őt. A férfi arcán meglepődés suhan át, ami nem kerüli el a lány figyelmét. Megütközve néz a másik rá. 
− Ó, nem emlékszel rám? – kérdezi a férfi meglepett hangon, már majdnem csalódottan. 
Brooke megrázza a fejét. 
− Kellene?
Az idegenen látszik, hogy egyre kellemetlen számára a helyzet, így inkább beljebb lép, majd becsukja maga mögött a fülke ajtaját. Brooke nem szól semmit, hagyja, hogy a férfi leüljön, végtére is nem köthet bele abba, hogy hova és melyik fülkébe menjen. 
− Te nem ülsz le? – kérdi érdeklődve a másik, mire Brooke azonnal helyet foglal az ismeretlennel szembe. 
Egymásra néznek, a két tekintet találkozik, s a lánynak hirtelen bukfencezik egyet a gyomra, amit a vonatra fog, végtére is, mi más miatt lenne gyomoridege? 
− Szóval, elárulod, hogy honnan ismerjük egymást? – töri meg a csendet a lány. Az ismeretlen ajkain egy félmosoly táncol.
− Gimi. 
− Egy suliba jártunk? – vonja fel a szemöldökét, Brooke. 
Nem csak suliba, akarta mondani a férfi, de nem tette. Nem meri, még nem hozza fel.
− Igen, Brooke – erősíti meg az állítását az ismeretlen.
− Igazán elmondhatnád, hogy ki vagy – húzza el kirúzsozott száját a lány. – Bocsi, de nem igazán emlékszek rád. 
− Pedig nem változtam sokat a gimi óta – mondja a másik. – Csak 34 éves lettem. 
− Mindenki változik az évek múlásával – vágja rá azonnal, Brooke.
A férfi megrázza a fejét. 
− Te ugyanolyan gyönyörű vagy, mint 15 éve – feleli a férfi.
Brooke akaratlanul is elpirul a mondat hatására, s hazudna, ha azt mondaná, nem esik jól, hogy a férfi ilyet mond neki. 
− Mondj valamit, amiből rájövök, hogy ki vagy – fűzi össze maga előtt két karját a lány.
− Ígérd meg, hogy nem fogsz felállni és kimenni, miután elmondtam. 
− Megígérem – bólint egyet Brooke, aztán előrébb hajol. – Na?
Az ismeretlen követi a példáját és ő is előrébb hajol, tekintetük ismét találkozik, a férfi mosolyog. Őszinte mosoly van az ajkán, amitől megrémül a lány. Tudja, mi fog következtetni.
Brooke Davis egy nap majd meg fogja változtatni a világot, és nem vagyok biztos benne, hogy ő is tudja.
Brooke felpattan, Lucas követi a példáját és a fülke ajtaja elé lép, hogy még véletlenül se meneküljön el a lány. 
− Lucas! – figyelmezteti Brooke a másikat. 
− Megígérted – emlékezteti a lányt az ígéretére, mire Brooke sértődötten helyet foglal ismételten. 
Lucas ajkait elhagyja egy halk sóhaj, aztán ő is helyet foglal volt szerelmével szemben. Várakozóan néznek egymásra, egyikük se tudja, hogy mit mondjon a másiknak, most, hogy kiderült ki-kicsoda valójában. A férfi rögtön felismerte a lányt, még ha 15 év is telt el azóta, hogy utoljára látta. Sose fogja elfelejteni azt a bankettet, nehéz is lenne, hiszen tudja, mélységesen megbántotta akkor a lányt. 
− Szóval, hogy vagy mostanság? – töri meg a csendet Lucas hirtelen, kezeivel beletúr szőkésbarna hajába. 
Brooke gúnyosan felnevet.
− Ez most komoly, Lucas? – nevet a lány. – Fergetegesen vagyok, csak tudod nem számítottam arra, hogy egy kellemetlen ismerős meg fogja zavarni a nyugodt vonatútamat. 
− Csak próbálok beszélgetést kezdeményezni, Brooke – feleli halkan a másik.
− Oké, beszélgessünk. Miről szeretnél beszélgetni, Luke?
A lány hangszíne gúnyos, amin meg se lepődik már, Lucas. Elmereng egy pillanatra, a bankett estéjén találja magát. Bocsánatot akar kérni az miatt, de nem tudja, hogyan tegye. 
− A bankett estéjén történtekről. 
− Peytont választottad, nincs miről beszélnünk – feleli ridegen a lány. 
− A bankett után két héttel később szakítottunk Peytonnal, nem éreztem már azt, amit az elején, nem voltam szerelmes belé. Megbeszéltük a dolgokat, utána Peyton talált magának valakit, vele, ha jól tudom, még most is együtt van.
− És hol érint engem ez? 
− Én csak rád tudtam utána gondolni, Brooke. Azóta se találtam olyan lányt, mint te. Téged nem lehet pótolni, különleges vagy és annyira bántott, ahogy bántam veled. Bocsánatot akartam kérni, de sose mertelek felkeresni. 
Brooke alsó ajkai megremegnek, aztán oldalra néz. Az elhaladó tájat kezdi el nézni, szinte már tüntetőleg fordítja el a fejét. Egyszerűen képtelen ránézni a másikra. Lucas felsóhajt.
− Hallottam, hogy hozzámentél Julian Bakerhez. 
− Jól hallottad – motyogja Brooke. 
− Boldog vagy vele?
A kérdés hallatán a lány zöld szemei ismét Luke-on állapodnak meg. 
− Van két gyönyörű gyerekünk. 
Most Lucason volt a sor, hogy hangosan felnevessen.
− Ez nem válasz a kérdésre – rázza meg a fejét. 
− Mégis mit akarsz, mit mondjak? – tárja szét két karját Brooke. 
− Megnevetett téged, mint ahogy én tettem évekkel ezelőtt? 
− Miatta nem sírok – válaszolja végül a lány, célzását pedig Lucas rögtön megérti. 
Néma csend telepedik rájuk, mindketten máson gondolkodnak el. Brooke szinte már magában számolja a perceket, hogy mikorra fog a vonatuk beérni Tree Hillbe. Alig várja, hogy leszálljon a vonatról és soha többet ne lássa, Lucas Scottot. Túl sok keserű emléke van vele kapcsolatban, amiről úgy tűnt, a fiú teljesen megfeledkezett. Kétlem, hogy nem emlékezne arra, hogy hányszor bántott meg, gondolja magában a lány, s óvatosan megdörzsöli a szemeit.
Lucas szemei megállapodnak a lány kezein, majd akaratlanul is megszólal:
− Nem viseled a jegygyűrűdet. 
Nem kérdés, kijelentés. Mindketten tudják. Brooke-nak beletelik válaszolni, másodpercekig penge vékony ajkakkal ül, aztán vesz egy nagy levegőt és elmosolyodik. 
− Elváltam – feleli szűkszavúan, aztán ránt egyet a vállán.
Türelmetlenül várja már Brooke, hogy végre elérjék a végállomást, egyszerűen kellemetlennek érzi az egész helyzetet. Frusztráló, gondolja magában, azonban azt nem tudja eldönteni melyik az idegesítőbb, Lucas vagy a férfi kérdései?
− Nem akarod újrakezdeni vele? – jön az újabb kérdés, s hirtelen a Davis lány úgy érzi, mintha valami vallatáson lenne. 
− Nem vagyok köteles válaszolni neked, Lucas – mondja halkan a másik. – Feleségedet is így szoktad faggatni? 
− Nincs feleségem – vágja rá Luke gyorsan. Szinte már túl gyorsan.
Brooke hezitál egy pillanatig, hogy válaszoljon-e a férfi mondatára. Nem válaszol végül, nem látja értelmét. 
− Julian szeret engem, ő újra akarja kezdeni, de én nem érzek már úgy.
A szőkésbarna hajú férfi hümmög egyet, mintha csak meg lenne elégedve a válasszal. Holott sajnálta a lányt, csak nem fogja azt vele közölni, hiszen Brooke Davis nem szerette, ha sajnálják vagy szánják őt. Túl büszke ahhoz, még ennyi év után is. Ha őszinte akart lenni magával, akkor nem tudta volna megmondani, miért is szólította meg a lányt. Talán a régi emlékek rohamozták őt meg, amikor meglátta Brooke-ot, vagy talán a rég elfeledett érzések jöttek elő benne újra. Tovább gondolkodni ezen, azonban nem tud, ugyanis hirtelen megáll a vonat. Megérkeztek Tree Hillbe. Brooke az első, aki felpattan, cuccait szélsebesen szedi össze, szinte már menekül. Lucas nézi a lányt, nem szól semmit, úgy gondolja már nincs értelme, nem erőlteti. Már az ajtóban van a barnahajú lány, amikor megáll, s lassan hátrafordul.
− A te szemeidet örökölte – szólal meg halkan. – Sose tudlak elfelejteni, Lucas, mert minden egyes nap, ha belenézek a lányom szemeibe, te nézel vissza rám. 
Brooke keserűen elmosolyodik, szemei csillognak, kevés tartja vissza attól, hogy elsírja magát. 
− Viszlát, Luke.
Azzal a mondattal a lány kifordul a fülkéből, s magára hagyja a megdöbbent férfit. Lucas némán figyeli, ahogy Brooke elhagyja a vonatot, aztán arcát a tenyerébe temeti és csak a válla rázkódását lehet látni. Mást nem. 



írói megjegyzések 2:
Aki számára nem lenne világos, Brooke már a legelejétől kezdve tudta, hogy Lucas az ismeretlen férfi, csak úgy tett, mintha nem ismerné fel. 
Oh, és igen, a bankett után Brooke megtudta, hogy terhes Lucastól, de nem mondta el neki, egészen eddig. That's it.

6 megjegyzés:

  1. Szia!

    E az első írás, amit Tőled olvastam, és nagyon tetszett. Annyira átjött az egész. Nagyon jól át tudtad adni a szereplők gondolatait, érzéseit. :)
    Amint lesz kis időm, pótolom a többit is, mert tetszik a stílusod.
    További szerencsés írogatást,
    Vivian Leite

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Vivian!

      Örülök neki, hogy tetszett és sikeresen áttudtam adni az érzéseket. :)
      Köszönöm szépen, jól esik ezt olvasni! ❤️

      Puszi,
      Lina

      Törlés
  2. Feldobtad a napomat! El se hiszem hogy végül írtál folytatást az előző novelládhoz ami szintén ezzel a párossal készült :) Most nagyon örülök :D *kisgyermeki fanatizmus*

    Megmondom őszintén, boldogabbra számítottam de ahogy elolvastam az elején ott a bevezetésnél hogy szenvedés lesz ez, akkor picit csalódtam. Egyszer azért szívesen olvasnék egy boldogabb sztorit is tőled (tényleg ne vedd sértésnek!) viszont neked jól áll ez a szomorú "stílus". Amolyan való élet feelingű, sokkal valóságosabb.

    Röviden tömören: tetszett ez a novella is! sajnáltam a végén Lucast, de nagyon. Remélem lesz folytatása mert nagyon úgy írtad meg :)) aztán lehet tévedek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lotti!

      Nagyon örülök neki, hogy feldobtam a napodat és tetszett ez az írásom is. ^^ Jól esik ezt olvasni, de tényleg!
      Hát, egyszer talán majd sikerül boldogabb történeteket is írnom, de most ez jut sajnos a Feketekávé olvasóinak. :D Köszönöm szépen! ❤️

      Ennek lehet lesz folytatása, bár nem tudom még.. majd idővel kiderül. :)

      Puszi,
      Lina

      Törlés
  3. Óh, jesszus mária, hát nekem ez nagyon tetszett. *_* Nem ismerem a sorit, és pont ezért plusz pont, hogy anélkül is értettem és tetszett minden, hogy lett volna bármi fogalmam arról, kik a szereplők.
    A vége nagyon szíven ütött, esküszöm elszorult a szívem. :(
    Köszi ezt a 10 boldog percet, nagyon élveztem. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves ViPa!

      Nagyon örülök neki, hogy elnyerte a tetszésedet, hihetetlenül jó ezt olvasni! ^^
      Igen, amikor ezt az egypercest megírtam, akkor nem éppen jó időszakomban voltam, azért lett ennyire szomorkás a vége. :) Azóta minden jobb. ♥

      Én köszönöm a kommentedet!

      Puszi,
      Lina

      Törlés

© Agata | WS
x x x x x x x.