Sinners

SINNERS

fandom: american horror story 

páros: michael langdon/mallory 

műfaj: nagyon angst és hurt/comfort, meg AU

besorolás: +16, csak a biztonság kedvéért, bár semmi durva nincs benne.

leírás: Mallory soha nem gondolta volna, hogy bűnbe fog esni. Ártatlan léleknek tartotta magát, azonban a sötétség ereje nagyobb volt, és csábítóbb. Ő pedig bűnös lett.

figyelmeztetések: sok-sok vér, blood-kink, szereplő halála és asszem' ennyi.

egyéb megjegyzések: szórakozásnak indult, aztán ez lett belőle. Hádész és Perszephoné által inspirált nagyon AU történet, leginkább csak a karaktereket vettem kölcsön, semmi spoiler az AHS 8. évadával kapcsolatban.

ajánlott zenék: 1 2 3 4

kellemes olvasást kívánok hozzá! x

„Ő volt az Ördög,
Én pedig egy angyal,
De valahogy összeállítottunk,
Egy saját mennyországot együtt.” 

Megállíthatatlanul remegett. Mindkét kezét sötétvörös vér borította be, s a cseppek apró darabokban hullottak a földre. Könnyei vékony csíkokban folytak végig hófehér bőrén, világosbarna szemei tágra voltak nyílva. Még mindig nem tudta elhinni, hogy mit is tett. Halk zokogásban tört ki és térdre rogyott, fehér ruháját lassan, de biztosan kezdte bemocskolni a vér, csakúgy, mint a lelkét. Már nem volt többé ártatlan. Bűnös lett. Torkából fuldokló hang szakadt fel, s kezdett rajta elhatalmasodni a pánik, ám azt nem tudta volna megmondani, hogy miért. Érthetetlenül állt a történtek előtt. Úgy érezte magát, mintha egy rossz rémálomba került volna, ahol a legsötétebb vágyai valóra váltak, és a félelmei emberi alakot öltöttek volna. Talán így is volt. Szinte fel se tűnt neki a mögötte álló, magas alak, aki talpig feketében volt. Újabb zokogás tört fel a lányból, vérvörös kezeit pedig a fehér, selyemruhájába törölte azzal a céllal, hogy eltűntesse a bűneinek nyomait. Ám azok csak nem akartak eltűnni, sőt egyre vörösebben és erőteljesebben kezdtek el megjelenni. A lány kétségbeesetten nézte, ahogy a letisztított tenyerét újból beborítja a vér. Hogy lehet ez? 

Tekintetét az előtte heverő testre szegezte, amiből megállíthatatlanul szivárgott a vér, beborítva azzal az elefántcsont színű szőnyeget, amit kifejezetten pont Mallory kért tőle, amikor anno megérkeztek. A mögötte álló alak felsóhajtva tette a kezét az előtte térdelő lány vállára, aki összerezzent az érintéstől. Szinte égette őt a másik tenyere, ami rajta pihent. Könnyes tekintettel fordult hátra és nézett fel az alakra, akinek az arcán megértés volt. Ajkait egy együttérző mosolyra húzta, kezeit pedig felfelé kezdte el vinni, s egészen addig vitte, amíg el nem érte a lány feje tetejét, amin egy virágokból borított korona pihent. Lágy mozdulatokkal simított végig a selymes haján, miközben tekintetét egy percre sem vette le a másikról. A lány ajkai megremegtek, szemeit lehunyta.

– Én nem akartam ezt – suttogta a lány és egy újabb könnycsepp gördült le az arcán. 

A sötétbe öltözött férfi megértően bólintott egyet, s megállás nélkül simogatta Mallory haját. 

– Nem, persze, hogy nem. 

Úgy beszélt a lányhoz, mint ahogy egy felnőtt szokott a kisgyerekéhez. Hanglejtése enyhén gúnyoros volt, ami azonnal feltűnt a másiknak, de Mallory jobbnak látta, ha nem említi meg. Szinte élvezettel nézte a férfi, hogy végre sikerült a lánynak megtörnie és beteljesedett az, amitől Mallory leginkább tartott. Minden vágya volt, hogy megrontsa az előtte térdelőt, bűnbe akarta vinni, és sikerült is neki. Meglátta a sötétséget a lány szépségében, amit végre sikeresen előhozott. 

– Te akartad ezt, Mallory, ez volt a szíved legsötétebb vágya – szólalt ismét meg az álló alak, mire a lány heves fejrázásba kezdett.

– Nem, ez nem igaz! Én bennem nincs sötétség – tiltakozott erőteljesen, Mallory, s kezdte úgy érezni, mintha elvesztené a józan eszét.

A férfi felsóhajtva guggolt le a másik mellé, kék íriszeit a lány véres tenyerére irányította, majd vissza az arcára. Amikor megszólalt, Malloryt teljes egészében kirázta a hideg.

– Mindenkiben van sötétség – suttogta halkan, egyik kezével végig simított a lány arcán. – És a tiéd most tört felszínre.

– Hagyj békén, Michael – válaszolta halkan, Mallory, miközben megtörölte az arcát, annak köszönhetően pedig az arca is véres lett.

Soha nem gondolta volna, hogy ő fogja tönkretenni az életét. Átlagos, hétköznapi srácnak gondolta Michaelt, amikor először megpillantotta őt az utca túloldalán. Gyönyörű, aranyszőke hullámos haja volt, amihez csontig hatoló kék szemek társultak. Maga volt a megtestesült bűvölet, szinte szerencsésnek gondolta magát, hogy egy olyan helyes srác, mint Michael beszélgetésbe elegyedett vele. Malloryt teljesen magával ragadta, aztán egyik este megtörtént az, amire soha nem számított. Gyönyörű kertben találkoztak, mindent fehér és vörösrózsa borított, ami a lány gyengéi voltak, s azt Michael is tudta. Gránátalmával kínálta meg, miközben édes semmiségeket suttogott Mallory fülébe, aki készségesen elfogadta a gyümölcsöt, nem tudván, hogy azzal együtt elvágta a sorsát véglegesen. Michael mosolyogva figyelte, ahogy Mallory beleharapott a gránátalmába, s annak leve végigfolyt a lány állán. Bűnbe vitte. Az eget beborította a szürkeség és megnyílt előttük a föld, Mallory kezéből pedig kiesett a gránátalma. Mindig is volt valami sötét a fiúban, amit nem tudott hova tenni, egészen addig a pillanatig. Meg akarta tőle kérdezni, hogy „Ki vagy te?”, de a fiú megelőzte őt. Közelebb lépett az ártatlan lányhoz, majd az ajkaiba suttogta:

– A te sötétséged, az Antikrisztus. S, mostantól az enyém vagy.

Azzal a mondattal belökte Malloryt a szakadékba, s utána zuhant, attól a perctől fogva pedig a lánynak nem létezett más, csak szomorúság és sötétség. Hiába kapott saját kertet, tele virágokkal és világosabbnál világosabb színű tárgyakat, úgy érezte teljesen feleslegesek voltak, mert a sötétség napról-napra kezdte őt egyre jobban felemészteni. Küzdött ellene, de a gonosz nyert.

Michael elégedetten nézte a teljesen összetört lányt, aki végérvényesen eladta a lelkét az ördögnek azzal, hogy ölt. Kék íriszei Mallory arcára siklottak, ami véres volt, de még így is gyönyörűnek látta őt. Tökéletes, az én saját Perszephoném. Egymásra néztek, a világosbarna tekintet találkozott a kékkel.

– Te vagy maga az ördög – mondta a lány szemrebbenés nélkül, mire a másik szélesen elvigyorodott és egy kuncogás hagyta el az ajkait.

– Te pedig az ördög felesége. – Michael oldalra döntötte a fejét és megragadta Mallory kezét. – Érzed ezt, Mallory? Ez tiszta bűn.

A lány kirántotta kezét a másikéból. Michael mindkét tenyere véres lett Mallory érintésének köszönhetően, amit a fiatal fiú élvezettel csodált. Némán figyelte, ahogy Michael lassú mozdulattal az arcához emelte kezeit, majd Mallory legnagyobb döbbenetére végig kente a vért az arcán és a nyakán. Úgy viselte a vér illatát és a halált, mint a parfümöt. Aztán minden előzmény nélkül talpra rántotta a meglepődött lányt.

– Összetartozunk, Mallory, ezt te is tudod – szólalt meg Michael. – Ne viselkedj így – utalt a lány előbbi cselekedetére.

– Te bűnös vagy, én nem – makacskodott tovább a lány, körülötte vibrált a sötét energia.

A fiatal fiú megállt a nála jóval alacsonyabb lány előtt, majd kezei közé fogta Mallory arcát, aki az érintésre azonnal lecsukta szemeit. Újabb kuncogás hagyta el Michael ajkait.

– Mindketten bűnösök vagyunk, kedvesem – suttogta és ajkait a lányéra tapasztotta.

Ott álltak ketten, egymás karjaiban, az a pillanat csak az övéké volt, s akkor eszmélt rá Mallory, hogy ő akarta ezt az egészet. A vért, a bűnt, a virágos kertet, a márvány palotát és a gránátalmát. Michael csak segített neki ráeszmélni, hogy ő volt Mallory sötétsége és végzete, míg a lány volt a férfi fénye és sorsa. Az egész alvilági királyságban csak neki, Mallorynak térdelt le, mert ő volt a királynője és egyben kegyelme. Összetartoztak, mint Hádész és Perszephoné.

Ajkaik egy újabb szenvedélyes csók után különváltak, s Michael átölelte a lányt, aki a fiú mellkasára hajtotta a fejét, míg Michael álla Mallory fején pihent. Lehunyták a szemeiket, s csak a pillanatnak éltek. Egyikük sem vette észre, hogy időközben Mallory koronáján található virágok lassan, de biztosan sötétszürke színt öltöttek fel, s elszáradt szirmaik megadva magukat, a lábaik köré hullottak. Akárcsak a Mallory kertjében található rózsák. Bűnös lelkek voltak, de valahogy az tette őket gyönyörűvé.

„Nem érdekel, ha beleszeretek magába, az Ördögbe.
Mindaddig, amíg az ördög szeretni fog engem úgy, 

Ahogy a Pokolt szereti.”