Me and the Devil I.

ME AND THE DEVIL

I. RÉSZ

fandom: harry potter

páros: voldemort/hermione 

műfaj: thriller, horror (pure heaven)

besorolás: +16 

leírás: Hermione kíváncsi volt, talán túlságosan is. Nem is gondolta volna, hogy majd egyszer az lesz a veszte. Mi baj lehetne egy látogatásból? Semmi, legalábbis ő így gondolta. Ám csakhamar, veszélyes helyzetben találja magát, miután egyességet köt az ördöggel, Voldemorttal. Akitől lehetetlen megszabadulni.

figyelmeztetések: mindfuck, ooc karakterek, AU, szereplő(k) halála, manipuláció, kínzás, bloodkink, darkfic.  

egyéb megjegyzések: na, hát ha még nem botránkoztattalak meg benneteket, akkor ezzel a párosítással megfoglak, yes, i'm f*cked up 😂 a sztorit inspirálta: Silence of the Lambs, egy-két "dolgot" átvettem belőle, amit szerintem páran felfogtok ismerni, ha láttátok a filmet :). Ebben a sztoriban Voldemort az Azkabanba került, miután véget ért a II. Varázslóháború. 5 évvel járunk azután. Nagyon AU. Kétrészes történet. Boldog Halloweent mindenkinek! ❤

ajánlott zenék: 1 2 3 4  

I.

Némán és üres tekintettel nézi a kávézó asztalán szétterült újságot. A mozgó képek folyamatosan ismétlődnek számára, olyan régóta mered már rá. A szalagcím olyan nagy és vastag betűkkel van nyomtatva, hogy szinte lehetetlen nem észre venni és elolvasni. Újra és újra. Idegesen nyel egyet, miközben ajkai megremegnek a félelemtől. Aztán vesz egy mély levegőt, lassan kifújja, remegő kezeivel pedig végig simít a Reggeli Próféta lapján és szétnyitja azt. Rideg, sötét szemek bámulnak vissza rá, szinte érzi azt a jeges hideget, amelyet a mozgó alak áraszt magából. A kígyószerű alak vérben forgó szemekkel néz a kamerába, vicsorgó fogai megvillannak a vaku fényében, amivel a képet készítették. Aztán a kamera felborul, elmosódik a láncokba vert veszélyes alak, és láthatóan a földön landol a fényképező. Aztán újból kezdődik az egész mozgókép az elejétől, a lány pedig összeszorítja a szemeit, kezei a vastag, fekete szalagcímre siklanak. Minden az ő hibája. Ő okozta ezt, tudja. De nem gondolta volna, hogy ez fog történni, erre nem volt felkészülve, nem is számított rá. Nem kellett volna kíváncsiskodnom, gondolja magában. A faliórájára pillant, ami 23 óra 40 percnél jár, aztán vissza a csúfos szalagcímre, miközben másik kezével a pálcáját ragadja meg.

EXKLÚZÍV: KITÖRÉS A MAGASAN ŐRZÖTT AZKABANBÓL! – MEGISMÉTLŐDIK MINDEN?

A SÖTÉT NAGYÚR KISZABADULT, 

VESZÉLYBEN A VARÁZSVILÁG.

Hermione ismét megborzongott, immáron sokadszorra, mióta délután hazaért a Mágiaügyi Minisztériumból. A naptárjára terelte a tekintetét, ami hamarosan Október 31.-re fogja váltani saját magát. Közeledik a Halloween, minden megismétlődik, mint egykoron. A lányt baljós gondolatok vették körbe, nem tudott nem arra gondolni, hogy minden miatta van. Pihenned kéne, Hermione!, javasolta neki Harry, miután eljött tőle és Ginnytől. Azonban Hermione nem tud pihenni, folyamatosan jár az agya és csak üresen mered az előtte szétterülő Prófétára, s a mellette lévő levélre, ami fehéren virít a sötétbarna asztalán. A kacskaringós, vörös betűk szinte gúnyolják, kinevetik őt. 

Érted jön.

ÉRTED JÖN. 

É R T E D J Ö N.

Hermione hirtelen feláll, a sötétbarna asztal pedig hangos csattanással borul fel és törik ketté. 

***

Hermione gyors léptekkel szalad végig a Mágiaügyi Minisztérium folyosóján, magas sarkúja kopogását a sötétzöld falak visszaverik. Izgatottan keresi Harry irodájának az ajtaját, ugyanis végre megkapta az engedélyt, amire már hónapok óta várt, s a legjobb barátja fogja átadni neki. Lépteit lelassítja, ahogy elér egy fekete ajtóhoz, majd bekopogtat, és vár. Pár másodperc múlva feltárul az ajtó, Harry néz ki rajta. 

– Gondolom az engedélyért jöttél – szólal meg a fiú, hangja kissé komoran cseng. – Biztos jó ötlet, Hermione? Még visszavonhatod. 

– Harry, tudod, hogy erről mi a véleményem – mondja a barnahajú boszorka. – Szeretnék megbizonyosodni arról, hogy jó-e az elméletem. 

Harry szélesebbre tárja az irodája ajtaját, Hermione pedig beljebb lép. A papírtekercs ott díszeleg a fiatal férfi kezében, sötétkék szalaggal átkötve. A lány szinte remeg az izgalomtól.

– Hermione, ez nagyon veszélyes – kezdi a férfi. – Te nem… te nem tudod, milyen érzés, mikor belemászik a fejedbe. 

– Tudok magamra vigyázni, ezt te is tudod – mondja az exgriffendéles. – Különben is, az őrök végig ott lesznek az ajtaja előtt, levan bilincselve, semmi nem történhet velem.

– De ő Voldemort, Merlin szerelmére! – vesztette el a türelmét Harry. – Az egyik legerősebb sötét varázsló.

– Megtudom magam védeni, Harry – feleli határozottan a lány. – Tudom, mire vállalkoztam, amikor elkezdtem kutatni a sötét varázslatok után. 

– Féltelek, ’Mione – suttogja Harry, hangja most már szelídebben cseng. Aztán kezét kinyújtja a másik felé. – Tessék. 

– Mindig vigyázok magamra – feleli Hermione, aztán habozás nélkül elveszi a tekercset, ami szinte bizsereg az ujjai közt. 

A feketehajú varázsló bólint egyet, Hermione pedig egy mosoly kíséretében távozik az irodából és a Hopp-hálózat felé veszi az irányt, hogy egyenesen az Azkabanba mehessen. Nem is gondolta volna, hogy a halálos ítéletét vette át éppen a legjobb barátjától. De kinek fordult volna meg a fejében? Abszolút senkinek.

Fázósan húzza össze magán a fekete szövetkabátját az exgriffendéles boszorka. Az Azkaban semmit nem változott, ugyanolyan jéghideget és félelmet áraszt, mint egykoron. A sötét toronyszerű épületet a második varázslóháború óta még szigorúbban őrzik, főleg, hogy az egykori Sötét Nagyúr is ott raboskodik. Határozott mozdulattal adja át az engedélyét az őrvarázslóknak, akik egy biccentés kíséretében elvezetik az egyik legszigorúbban és legmagasabban őrzött cellához, aminek évek óta Lord Voldemort a lakója. Egy szürke folyosón mennek végig, ami a hetedik és egyben legveszélyesebb emeleten található a varázslóbörtönben. Itt őrzik a magasrangú, ex Halálfalókat, akiket sikerült elkapni, élükön Lucius Malfoyjal, Antonin Dolohovval, Rabastan és Rodolphus Lestrange-el és Corban Yaxleyvel. Hermione megborzongva halad el a korábbi Halálfalók cellája mellett, egyikük, talán valamelyik Lestrange, kikiabál neki:

– Te mocskos sárvérű szuka! Gyere közelebb, ha mersz! – kiabálja a férfihang. 

Hermione megszaporázza a lépteit, hogy még véletlenül se maradjon le az őrvarázslóktól, egy percre sem méltatja a cellákban raboskodókat. Ő nem ezért jön, nem. Azért jön, hogy megtudja Voldemorttól, hogyan tudott ekkora hatalomra szert tenni. A barnahajú boszorkát régóta foglalkoztatja a sötét varázslatok eredete, hiszen ezek ellen harcol, ám mindig is kíváncsi volt, hogyan sikerült egy félvér varázslónak ilyen hatalmat szerezni a sötét mágia területén. Meg akarja tudni, szomjazik erre az információra, hogy kíváncsiságát és teóriáit kielégítse. Hirtelen megállnak a legutolsó cellánál és egy jeges fuvallat söpör végig a lányon. Hermione nyel egyet.

– Tudja a szabályokat, Miss Granger, igaz? – kérdezi az őrvarázsló. – Nem mehet hozzá túl közel, nem vihet be semmit sem – nyújtja a tenyerét a férfi, amibe Hermione belerakja a pálcáját –, és, ha bármi baj van, csak kiabáljon. 1 órát kap. 

Csak 1 óra? Az nem lesz elég, gondolja a boszorka. Aztán bólint egyet, mire a kopott, szürke vascellák kinyílnak és Hermione belép a sötétség kapuján, ahonnan már nincs visszaút.

Soha nem látta őt még ilyen közelről. Ott ül mereven a sarokban hús-vér valójában az egykori Sötét Nagyúr. Két keze saját maga előtt van mágikus bilincsben, ami halványkék színben izzik, megvilágítva az amúgy sötét cellát. Mozdulatlanul, egyenes gerinccel ül és előre fele bámul, nem néz rá a lányra. Csontvázas testét egy vékony, fekete talár borítja, amely már néhány helyen kopottas és tépett. Aztán felemeli a fejét, Hermione szembenéz vele és hirtelen megszédül. Sötét karikák éktelenkednek a szemei alatt, a fakó bőre mállott szinte, a ráncok már jól szétvetülnek az arcán. Arccsontja vékony, akár a kés. Az exgriffendélest nem éri meglepetésként a másik kinézete, tudja nagyon jól, mit tesz az Azkaban a rabjaival. Voldemort még talán szerencsésebben néz ki, mint némelyik, félig már haldokló rab. Hermione megelégeli a csendet, aztán leül a cellában található fehér, kopott székre a sötét varázslóval szemben. 

– Nos, akkor kezdjük is – kezd bele a lány. – Hall engem, Mr. Denem?

Voldemort nem válaszol, szemeivel még mindig a lányt nézi, ami kezd Hermione számára kellemetlen lenni, de nem hagyja, hogy a másik elbizonytalanítsa, megrendítse. 

– Nyilván kíváncsi, miért is vagyok itt, ezért úgy gondolom, hogy akár kezd…

– Hermione Granger. Az Arany lány. A legokosabb boszorkány. 

Hermione megdermed, jeges borzongás fut végig a hátán, ahogy meghallja Voldemort baljósan suttogó hangját. Nem tud megszólalni, nem megy neki. 

– Potter hírhedt sárvérűje – folytatja a másik suttogva. – Eljött engem meglátogatni. Lenyűgöző. 

A barnahajú boszorka fészkelődni kezd a széken, kezeit szorosan összefonja maga előtt és egy mély levegőt vesz. Nem hagyom, hogy megfélemlítsen, gondolja magában. 

– A Minisztérium megbízásából jöttem, nem baráti látogatásból – feleli a lány, miután visszanyerte a hangját. – Igazán megtisztelne, ha… 

Voldemort ismét közbevágott.

– Hogy van Harry? – kérdi a másik, cserepes ajkain baljós vigyor keletkezik. – Meg kell, hogy mondjam, Miss Granger, nagyon rosszul esik, hogy Potter egyszer sem jött el meglátogatni az öt év alatt. Ez felettébb bosszantó. 

– Nem azért vagyok itt, hogy Harryről beszélgessek – feleli határozottan a lány. – A Minisztérium egyik kutatását vezetem és…

– Miért pont én, Miss Granger? – vágott ismét közbe Voldemort, a lány neve szinte gúnyosan csengett az ő szájából.  

Ne hagyd, hogy a fejedbe másszon!, csengettek Harry szavai a fülében. Hermione kihúzza magát. 

– Találkozni akartam magával – mondja Hermione minden kertelés nélkül. – Meg akarom tudni, hogyan tudott ekkora hatalmat szerezni a sötét mágia területén. 

Voldemort hangosan felnevet, amit az egész cella betölt. Vészjóslóan villannak meg sötét, kígyószerű szemei, ajka féloldalas vigyorra húzódik, s most először nézi meg jó alaposan a fiatal boszorkát, mióta az betette a lábát a cellájába. Hermionénak hirtelen rossz előérzete támad. 

– Ugye tudja, Miss Granger, hogy mindennek ára van? – szólal meg Voldemort pár másodperc után. Hermione lefagy. 

– Mit akar? – vonja fel a szemöldökét kérdőn. – Tárgyalást? Áthelyezést? 

– Nem, én egészen másra gondoltam – suttogja halkan a férfi. – Idővel majd elmondanám önnek.

Hermione habozik, most már kevésbé biztos benne, hogy mindent tudni akar a sötét mágia rejtelmeiről. Ugyanakkor vágyott az elismerésre, számtalanszor elképzelte, ahogy a Reggeli Próféta címlapjain róla cikkeznek, hogy megtalálta, miképp lehet kontrollálni a sötét mágiát és elvenni azt azoktól, akik nem megfelelően használják, s elzárni. Végre nem úgy hivatkoznának rá, hogy Harry Potter legjobb barátja, hanem, Hermione Granger lenne. Elismernék, hatalmas lehetne. 

– Nos, Miss Granger, mit választ? – töri meg a csendet Voldemort sziszegő hangja. – Van kedve alkut kötni az ördöggel? 

– Megegyeztünk.

Egy szó, mégis hatalmas erővel bír. Voldemort ajkain vészjósló mosoly jelenik meg. Nem is sejtette a boszorka, hogy abban a pillanatban adja el a lelkét, magának az ördögnek, s ezzel együtt a halálos ítéletüket is aláírja. 

– Milyen érzés a sötét oldalon lenni, Hermione? - szólal meg hirtelen a sötét varázsló, mire a lány gyomra liftezik egyet a neve hallatán. – Mit akar tudni?

– Mondjon el mindent – veszi elő a jegyzeteit a boszorka. – Mindent tudni akarok. 

És Voldemort beszélni kezd. 

***

Hermione gyomra lassan, de biztosan liftezni kezd, mikor a sötét varázsló a mondandója végére ér. Egyáltalán nem számított, olyan részletekre, mint, amiket a férfi elmondott neki az imént. Arany karórájára pillant, ami jelzi, hogy már nem sok ideje maradt. A Voldemorttal való beszélgetését majdnem az elején már félbeszakították az őrvarázslók, jelezve a lánynak, hogy lejár az egy óra. Hermione végül kiharcolt még plusz 2 órát az őrvarázslóktól, akik arra hivatkozva elfogadták, hogy a lány háborús hős, s Harry Potter legjobb barátja, no meg Minisztériumi ügy miatt van itt. A Sötét Nagyúr szinte mindent elmondott neki, amire a boszorka kíváncsi volt. Minden apró, sötét részletet megtudott a horcruxokról és azok készítéséről, az emberáldozatokról, a gyilkosságokról. Hermione azt is tudja, hogy egy bizonyos sötét vérmágiával átlehet adni két varázsló, vagy boszorkány között a sötét varázslatokat. A legelzártabb könyveknél találta meg a varázslatot, tud róla minden részletet. De ezt még Harrynek és Ronnak sem mondta el, nem is fogja. Nem akarja kipróbálni, eszébe sem jutna. Csak kíváncsi volt, az pedig nem bűn, még a varázslóvilágban sem. Mogyoróbarna tekintetét Voldemortra szegezi, aki némán nézi a boszorkát. 

– Nos, hát, nem is tudom, mit mondjak – kezdi Hermione. – Úgy gondolo…

– Kielégítettem minden vágyát, Hermione? – szakítja félbe hirtelen Voldemort. Az exgriffendéles megfeszül, arcán enyhe pír keletkezik. Nem válaszol.

– Nem hallom, Hermione a válaszát – sziszegi a másik, gúnyosan megnyomva a nevét. 

– Igen, mindent megtudtam, amit akartam, Mr. Denem – feleli összeszorított fogakkal a lány. – Úgy gondolom a látogatásom végéhez értünk. 

– Sajnálattal hallom, Hermione – dönti oldalra a fejét a varázsló. – Pedig nagyon kellemes a jelenléte. 

Ha lenne még miről beszélni, akkor lehet jönnék máskor is, gondolja magában a lány, majd minden további szó nélkül feláll és elindul a cella ajtaja felé.

– Pedig lehet, tudok még egy-két dolgot az ősi mágiáról – suttogja Voldemort, mire Hermione megáll. Lassú mozdulattal fordul hátra, kezeivel a cella ajtaját szorítja. A sötét varázsló ajka féloldalas vigyorra húzódik. 

– Holnap ugyanebben az időben, Miss Granger? – jön a baljós, mindent eldöntő kérdés. 

Hermione pedig bólint, belemegy a játékba, és minden további szó nélkül kilép a cellából. Meg se fordul a fejében, hogy soha többé nem fogja elhagyni a Sötét Nagyúr börtönét. Miért is gondolna ilyenre? Végtére is, biztonságban van. Legalábbis Ő így hiszi. Azonban valaki másnak, teljesen más tervei voltak ezzel kapcsolatban. Nem fogja elereszteni őt soha többé. Mindig ott lesz vele, még a rémálmaiban is.